Össznemzeti sportportál indult

2013. szeptember 10. 19:49
Tematikus, össznemzeti sportplatform indult kedden, Szegeden; a sportolanemzet.hu weboldal minden sportágban igyekszik minden fontos információt megadni – mondta el a projekt vezetője a kedden tartott sajtótájékoztatón.

Hoffmann Pál kifejtette: ez egy platform azoknak, akik szeretik a sportot, akik sportolnak vagy sportolni szeretnének, akár egyedül, akár társakkal vagy csapatban, kezdőktől az élsportolókig.

Az oldal több mint 400 sportágban tartalmaz tematikus információkat, a határon innen és túlról érdeklődők számára. A szakmai hátteret a honlaphoz az SZTE Testnevelési és Sporttudományi Intézete biztosította.

A szakember elmondta: a weblap lehetőséget teremt arra, hogy az érdeklődők az egyes sportágakkal megismerkedjenek. A portál tudásalapú, informatív oldal, melynek célja, hogy összehozza a sportkedvelőket. A megjelenő híreket a tervek szerint az aktív résztvevők írják majd, mert, mint megjegyezte: „azt gondoljuk, hogy a sportot megszerettetni a megélt élményeken keresztül lehet”.

Egy olyan éves eseménynaptár is található az oldalon, amely eddig sehol nem volt fellelhető, akár egyes sportágakra szűrve. A honlapon a külhoni magyarok csapatai is meg tudnak jelenni, ami segíti a sportkapcsolatok építését – tette hozzá.

Két ütemben indul az oldal. Keddtől sportolók, csapatok, edzők, egyesületek, klubok, a sportolásra alkalmas helyek tudnak regisztrálni, a hó végétől pedig a sportegészségügy, a média résztvevők, intézmények és a sporteszközt, -felszerelést gyártó cégek is be tudnak majd jelentkezni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés