Valóság és fikció – a médiaerőszak körbevesz

2013. szeptember 25. 21:05

Antal Zsolt
Nézőpontok
A kiskorú állampolgárok érdeke és a közérdek egyaránt azt kívánja, hogy újra és újra felhívjuk az emberek figyelmét a média társadalmi felelősségére.

„A bűnözés, az erőszak, a baleset olyan erős hangsúllyal jelenik meg a hírműsorokban, hogy eltorzítja az emberek valóságérzékelését. (…)

Nem jobb a helyzet a hírműsorok tekintetében sem. Az RTL Klub és a TV2 1997-es indulásától kezdve megfigyelhető, hogy az esti híradóik szerkesztése különbözik a közszolgálati híradókétól. Hírműsoraikat szinte elárasztják a balesetekről, gyilkosságokról, háborúkról és természeti katasztrófákról szóló jelentések. A két országos kereskedelmi televízió közül a TV2 2010 óta a korábbihoz képest is növelte az extremitást műsorszerkesztésében. Az első lényeges változás az volt, hogy a Tények című hírműsor már nem a nap legfontosabb híreivel kezdődik, hanem a legérdekesebb eseménnyel, ami általában bűncselekmény vagy egyéb sokkoló történés. Mindezt felülmúlta a Tények ez év tavaszán a műsoridő 60 percre való meghosszabbításával, majd júliusban a 18.00 órai műsorkezdéssel. Fentiek mellett a műsor struktúrájának belső szerkezete is megváltozott. A Nézőpont Intézet Médiaműhelyének elemzése szerint a Tényekben a korábbi vegyes típusú műsorfolyamot, azaz a baleset, bűnügy és a politikai jellegű hírek egymást követő adását megszüntették. Helyette két blokkot állítottak össze. Az első blokkban több mint húsz percben politikai jellegű hírek közlését látjuk, az ezt követő blokkban pedig a fél órát is meghaladja a baleset és a bűnügy, majd a rövid bulvár egy blokkban való közlése. Az innováció groteszk példája, ahogyan a TV2 a baj tematika közönségre gyakorolt hatását taktikai fegyverként használja riválisával szemben. A Tényekben ugyanis a balesetek és a bűnügyi hírek közlése már öt perce tart, amikor hasonló tematikával kezd az RTL-híradó. Nem véletlen, hogy a nézettségmérések alapján a TV2 áll jobban, hiszen a változtatás magasabb nézőszámot hozott. A közönség nyugalmának megzavarására alkalmas tartalmak többi hírkategóriát felülíró vagy azokkal azonos szintre emelésével a Tények nemcsak versenytársa hírszerkesztési gyakorlatával szakított, hanem egyértelmű lépést tett a közszolgálati hírszerkesztési protokoll felfüggesztésének irányában is. (…)

A tulajdonosi, szerkesztői felelősség mérlegelésénél nem hagyható figyelmen kívül, hogy a kereskedelmi televíziók a rendszerváltozás utáni Magyarország médiapiacának legnagyobb haszonélvezői között találhatók meg. A kiskorú állampolgárok érdeke és a közérdek egyaránt azt kívánja, hogy újra és újra felhívjuk az emberek figyelmét a média társadalmi felelősségére. Ennek érdekében fel kell hagynunk azokkal az elgondolásokkal, amelyek szerint a média üzleti természete miatt a médiarendszer kiépítésében és működtetésében az állam, az iskola és a szülő csak egy ártatlan bámészkodó.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A kiskorú állampolgárok érdeke és a közérdek egyaránt azt kívánja, hogy újra és újra felhívjuk az emberek figyelmét a média társadalmi felelősségére.



és számos orgánum mérhetetlen veszélyeire, kártékony ténykedésére.
Ha valami sokat ténykedett a társadalom és a közösségek rombolásán, akkor az a hazai média jól körülhatárolt része.Azok amelyekből árad a rágalom, a hit- és lélekrombolás, a nemzetgyalázása, a demokrácia intézményrendszerének és az egyes intézményeknek a dehonesztálása, a gyűlölet és a gyűlöletre uszítás.

Ez nem lehet véletlen, nem a hozzáértés hiánya okozza. Hanem az alkalmatlanságuk. Hovatovább komoly kétségek merülnek fel a valódi szándékaikat illetően is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában