Hibáztam, nem partizánkodtam

2014. január 15. 09:50

Gavra Gábor
Átlátszó.hu

Sem a rovatvezető, sem én nem néztük végig a felvételt, egyedül hagytuk az újságírót ezzel a sztorival, aminek a fontosságát sem ismertük fel. Interjú.

A bajai videó-ügy hogyan csúszhatott be, ha nem pártos elfogultságból? Mikor még a botrány kitörése előtt megnéztem az anyagot, rögtön gyanúsnak találtam, neked nem volt furcsa például hogy a rejtett kamerás felvétel zoomol?

Pártos elfogultságról pont nem volt szó; a történet ennél súlyosabb problémákat tárt fel a hvg.hu működésében. Ha a hozzám visszajutott információk helytállóak, a HVG vezérigazgatója a lemondásom után, már távollétemben több belső fórumon elfogult Bajnai-ellenességgel, illetve MSZP-propaganda folytatásával vádolt meg, miközben a Mesterházy, a legbutább hadoszlop című írást és számos hasonlót közlő lap aligha vádolható MSZP-pártisággal.

A hvg.hu szempontjából ennél jobb és rosszabb volt a helyzet egyszerre: politikailag nem voltunk elfogultak, viszont a bajai videó közlésének pillanatára legalább két lapvezető – az Itthon rovat vezetője és jómagam – alkalmatlanná váltunk feladatunk ellátására, ez világosan kiderült a fejleményekből. A zoomolásnál sokkal gyanúsabb momentumra sem figyeltünk fel, hiszen a videó és a cikk kikerülése előtt már G. Róbertként azonosítottuk a videó egyik szereplőjét, akit a videóban úgy szólítanak meg, hogy szia, Józsi. Ez nálunk senkinek nem tűnt fel, sem a cikk írójának, sem a rovatvezetőjének, se nekem, aki nem pusztán főszerkesztőként, de napi szerkesztőként is részese voltam a folyamatnak, tehát a felelősségem kettős. (...)

De az igaz, hogy te vetted át a felvételt, méghozzá a Jókai utcában?

A felvételt ketten vettük át a hvg.hu Itthon rovatának egyik munkatársával, és valóban a Jókai utcában. Azért voltunk ketten, mert főszerkesztőként soha nem szerettem politikussal négyszemközt találkozni. A későbbi sugalmazásokkal ellentétben egyikünk sem tett ígéretet a videó nyilvánosságra hozatalára.

A felvételt a szerkesztőségbe vittem és ott megkapta az erre illetékes rovat, amelynek tagjaitól véleményt kértem arra vonatkozólag, hogy alkalmas-e a felvétel arra, hogy foglalkozzunk vele, illetve alkalmas-e arra, hogy másnap cikk szülessen a tartalmából. Miután erre a kérdésre a cikk későbbi szerzője igennel felelt, jeleztem vissza a felvételt átadó forrásnak, hogy a hvg.hu-t érdekli a sztori.

Másnap az előző nap a videót megtekintő kolléga megírta a cikket, majd átadta ellenőrzésre a rovat vezetőjének, és nekem, aki aznap napi szerkesztő is voltam. Tehát minden olyan fázison, amin formailag át kell esnie egy ilyen cikknek, átesett, mégis beleszaladtunk ebbe a pofonba. A helyzet szerintem súlyosabb volt annál, mint amit a HVG közleménye és Szauer Péter már idézett nyilatkozata sugallt, hogy ez egy főszerkesztői magánakció lett volna: semmilyen partizánkodás nem kellett, a hvg.hu üzemszerű működése közben ment át a kamuvideó a szerkesztőségen, mint kés a vajon. Ez persze – ismétlem – nem csökkenti a főszerkesztő felelősségét. (...)

Továbbra sem fér a fejembe, hogyan sikerült választási csalás bizonyítékaként tálalni egy videófelvételt, amit nem ti csináltatok. Történt bármiféle ellenőrzés?

A hvg.hu októberre egy tökéletesen kiégett szervezetté vált, amiért nem kis részben engem terhel a felelősség. A már említett brutális látogatottság-növekedés, amit elértünk, egy elképesztő mennyiségi termelés eredménye volt, nagyjából harminc ember napi háromszáz cikket és hírt termelt.

A Social Times ezzel a jelenséggel foglalkozó felmérésére tavaly tavasszal a Cink csak úgy hivatkozott, hogy »Kínai munkások embertelen körülmények között gyártják a hvg.hu cikkeit«. A külvilág először akkor szembesült a ténnyel, hogy a hvg.hu-n több mint kétszer annyi cikk jelent meg 2012-ben, mint a jóval nagyobb szerkesztőségekkel dolgozó Indexen vagy Origón. Sajnos a mennyiségi termelést nemhogy nem fogtam vissza, de ösztönöztem, pedig ez a fajta futószalagmunka előbb-utóbb megbosszulja magát: vagy rámegy az egészségünk, vagy belefutunk egy perbe – végül nem ez jött, hanem a videóbotrány.

Ennek a mennyiségi termelésnek a meghonosítója a hvg.hu-val szemben irreális látogatottsági elvárásokat támasztó Szauer mellett én voltam. Az eszeveszett tempónak logikus és roppant kellemetlen következménye volt, hogy a hvg.hu Itthon rovata és főszerkesztője egyszerre mondott csődöt októberben, amikor a bajai történet úgy ment végig a szerkesztőségen, hogy sem a rovatvezető, sem az ügyeletes szerkesztő (azaz én) sem nézett semmi mást, csak hogy ez meg fogja dobni a látogatottságot.

Sem összeesküvők, sem összeesküvés áldozatai nem voltunk, a valóság prózaibb és lehangolóbb: sem a rovatvezető, sem én nem néztük végig a felvételt, egyedül hagytuk az újságírót ezzel a sztorival, aminek a fontosságát sem ismertük fel. Nekünk lett volna a dolgunk az ellenőrzés, és ha nem lettünk volna benne biztosak, be kellett volna másokat is vonnunk. A Schmitt-ügy idején annak az összes dokumentumát, gyakorlatilag egy ötfős, szerkesztőségen belüli bizottság ellenőrizte a tényeket, minden egyes cikkben, a francia nyelvű forrást napokig ellenőrizte a nagyszerű, azóta az Indexet erősítő Dezső Andris.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://media.mandiner.hu/trackback/11781