Az igazi közszolgálat

2014. február 12. 10:19

Uj Péter
NOL
Tessenek nézni az M3-at, érdemes! Ilyen tematikus csatorna nincs még egy a világon: közpénz-tudatossági oktatás napi 18-19 órában.

„A politikai váltógazdálkodás oly népszerű szabályai szerint a két csapatba tömörült közszolgálati közszolgák négyévente egymást váltva háborogtak-álmodoztak az éppen aktuális állapotokon, illetve egy szebb magyar jövőről. Mindig volt utánpótlás.

Na de miért hozhat ebben változást az M3? Hogyan hozza közelebb azt a mindannyiunk által vágyott időt, amikor már senki nem meri kiejteni a száján a ƒ... »BBC etikai kódexe« kifejezést, és mindörökre eltűnik a magyar nyelvből az a mondat, hogy »egy jó, pártoktól független közszolgálati tévére/rádióra igenis szükség van«.

Ha véletlenül, akár tíz percre rátévedek az M3-ra, akkor egész egyszerűen nem látok mást, mint máglyában lángoló milliárdokat. Hogy ugyan miért kellett 1991-ben emberek százait vagyonokért foglalkoztatni, csillagászati gázsikat fizetni nemzetközi giccsművészeknek, hogy ebből a trágyadombból összegyúrjanak valami álshow-műsort? Vagy ugyan hányan gazdagodtak meg ebből a sorozatból? Hány autó árát vitte haza ennek a halál szar műsornak a producere? Ömlik, ömlik, ömlik a pénz a képernyőn. Egy főműsoridős produkcióban néha simán benne van egy tucat Simon Gábor.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minő véletlen!
1991-ben is jobboldali kormány volt.
Bezzeg a balosok alatt csupa magas műveltséget sugárzó dráma és színvonalas könnyűzene meg vitaműsor ömlik a közszolgálati csatornákból.
Elfogulatlanság, óh!

Te nem ismered Uj Pétert, nagyon be vagy zárkózva a törzsi háborúdba. Azt hiszed, csak a tökéletesen, irracionális elfogult vagdalkozás létezhet.

1991-ben Hankiss volt az MTV elnöke, tehát ő volt a felelős. A Játék Határok Nélkül 1993 és 1999 között ment, ebből négy év MSZP-s kormány, 2 év jobboldali. Amúgy azt te is tudhatod, hogy nem a kormány dönti el, hogy milyen műsorokra ad megrendelést a televízió.

Valóban nem ismerem Uj Péter személyesen, az írásait viszont rendszeresen olvasom. A legjobb viszont az, hogy láttam egy fotót a konyhájáról, melynek falához támasztva életnagyságú Bajnai-poszter vigyáza a bablevesfőzést.
Ez mindent elmond róla.

A kereskedelmi tévék súlyosan népbutító évtizedei után az m3 (régi) műsorát fikázza!?
Jól értem? Noooormális!?

Ezt komolyan mondod? Inkább rólad árul el sokat, hogy egyáltalán feltételezed, Uj Péter egy politikai bálványimádó lenne (az új hírportálja indításakor feltételezték, hogy Bajnai - közvetve, Wallis-pénzzel - áll mögötte, amit erőteljesen visszautasíott. Ezzel a poszterrel ironizál).

OK. Nem ismertem az előzményeket. Tévedtem.

"Bezzeg a balosok alatt csupa magas műveltséget sugárzó dráma és színvonalas könnyűzene meg vitaműsor ömlik a közszolgálati csatornákból."

Természetese: NEM.

Ám ez nem mentesíti a jelenlegi közszolgálati csatornákat. Úgy ahogy vannak tragédia.
Semmi nem lett a beígért nagy változásból. És most ne is a hírműsorokról beszéljünk, hanem az egyebekről.

A helyzet nem javul hanem fokozódik. Ha a 24 évet nézzük egyre silányabb a felhozatal, minden szempontból.
Ez az egyik a közös bűnök közül.
Mintha a népet direkt butítanák -ami ugye közös ügy a politikai garnitúra, és a kiszolgáló személyzet számára.Jobbról és balról. Vagy ha így jobban tetszik: balról és jobbról.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában