A nap, amikor Orbán kiverte Simicska biztosítékát

2014. június 6. 8:44

Seres László
hvg.hu
Egy rakás tévécsatorna és online média sötétült el egy negyedórára, és ha valakinek nem tűnt volna fel, ezek közt felbukkan Orbán Viktor Saját Médiabirodalmának számos zászlóshajója is.

A Simicska Lajos-közeli média kiadta a kilövési engedélyt a fácánokra reklámtörvényre. A Hír TV is elsötétít – nem ez a valódi hír? A kormányközeli szféra hangulatát mindig jó érzékkel észlelő és kiszolgáló Heti Válasz főszerkesztője is most, hogy szabad, lecsap a reklámadóra, szerinte is »rossz eszköz a bajok reparálására«, ehelyett tippeket ad, olyan tippeket, amelyek megvalósításán már rég dolgoznak: »a mások által előállított tartalomból hasznot húzókat kellene megadóztatni«. L. Simonék már rég célbavették a Facebookot és a Google-t, úgyhogy a közeljövőben számos kreatív megoldást fogunk látni arra, hogyan adóztassunk meg itthon két remek és hatékony reklámszolgáltatást nyújtó amerikai gigaszolgáltatót. Mert valakit meg kell adóztatni. Kell a pénz a gyerekekre.

A média- és reklámpiaci front mögött valakik egy másik, lényegesen veszélyesebb frontot nyitottak, érzékelhetően minden külön konzultáció nélkül. A fideszes kremlinológiában járatlan olvasó egy dologban biztos lehet: nincs, nem létezik olyan Lázár-, Rogán-, vagy L. Simon-lépés, ami ne élvezné Orbán Viktor hallgatólagos baráti támogatását. (Ez a baráti támogatás nyilván nem vonatkozik a háttérben, egymással szemben folytatott elkerülhetetlen meccsekre.) Az alaptétel azonban 1989 óta változatlan: a pártban nincs olyan, hogy valami, valaki Orbánnal szemben fejt ki erőt.

A reklámadó keresztülerőszakolása, a Fidesz-közeli média neobátorsága csak úgy értelmezhető, ha mellérakjuk a Kreatív összeállítását a Simicska/Nyerges médiabirodalom aktuális helyzetéről: 40 milliárdos forgalom, 8,2 milliárdos nyereség. Ez a jelek szerint valakinek megér egy új frontot – egészen addig, amíg rá nem jön arra, mit csinál. Mert tévedés ne essék: nagyon szép az újságírói szolidaritás, meg a negyedórás elsötétítés, meg a civil tiltakozás a Szabadság téri őrület ellen. De Orbán Viktort nem a civil szféra, nem a szolidaritás, nem az MSZP, nem Gyurcsány, nem a Bilderberg-csoport tudja megbuktatni, hanem kizárólag Simicska Lajos. És innen nézve már rég nem arról szól a történet, hogy mi lesz azzal a 8 milliárd forinttal, hanem valami teljesen másról.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ehhe, ez nagyon jó, amikor baloldali újságírók még véletlenül sem tudják elképzelni, hogy jobboldali kollégáik szolidaritásból tesznek valamit, hanem ott bizonyára rengeteg pénzről és hatalmi harcokról van szó.
Vajon mit láthatnak a közvetlen környezetükben, hogy ennyire cinikusak?
(nekem mondjuk úgy általában, oldalfüggetlenül megvan a véleményem a médiamunkásokról, és pont a háttérinfók miatt)

És az esetleg nem lehetséges, hogy akkor eddig úgy működött a média, hogy a reklámozónak korlátlan hatalma volt a "független média" fölött azzal, hogy belengette a reklámra költött pénzeinek a megvonását? Ugyanis ebből: "Ha a reklámokat megadóztatják, a tényfeltáró újságírásnak vége." ez következik.
Illetve azt nem értem, hogy a reklámpénzek csökkenéséből miért következne az, hogy közpénzért kuncsorognának - elvileg a fogyasztók tartják el őket, nekik kellene kuncsorogniuk, és ezt is hirdették magukról mindig is.

Már miért őrület a Szabadság téri készülő szobor?
A vaskefe meg az időkerék az nagyon rendben volt?
Nem láttam még olyan Párkányi Raab szobrot, ami ne lett volna szép. Még a NAGY HELLER is elismerte, h. megszállás nélkül nem lett volna deportálás, ami valóban egy szörnyűség volt, de egész Európában nagyjából ez, nagyjából így zajlott, német felügyelettel, a helyiek kivitelezésében, amelyben tér nyílt a hitványság kockázat nélküli és a jóság kockázatos megjelenésének az üldözött kiszolgáltatottak irányában.
A szovjet "hősi" emlékműnél biztosan szebb lesz.
Azon kívül, h. sokak megélhetését biztosítja, nem nagyon érzékelem annak a reklám folyamnak a hasznosságát, amit néznem kell és nem is hiszem, h. a fogyasztásra érdemben hatása lenne.

Szerinted elképzelhető, hogy a reklámozó nagy cégről rosszat írjanak egy újságban, vagy tényfeltáró oknyomozásba kezdjenek ellene?
Ha nem, akkor innen borul az, amit írtál.
Márpedig a kereskedelmi média pontosan így működik.
Még arra lennék kíváncsi, miért van az, hogy láthatóan a fogyasztók nagy része nem liberális, ennek ellenére a műsorszerkesztéssel őket célozzák meg a legnagyobb médiumok?
Ha igaz az, amit önmagukról állítanak, miszerint ők a fogyasztók érdekei szerint állítják össze a kínálatukat, most legalábbis centrista/konzervatív véleményt kellene tükröznie a pártokhoz nem kötődő nagy médiumoknak, mint az RTL-nek, az Indexnek, a 444-nek, a Stopnak.
Aztán valahogy mégis.

Á, értem én, szóval a független sajtót korrumpálhatják a reklámozók, azzal nincs semmi gond, csak az kormányzat ne csinálja.
Sőt, csak jobboldali kormány ne csinálja - ahogy visszaemlékszem, hogy a korábbi hozzászólásomban említett médiumok mennyire komolyan vették a tényfeltárást mondjuk a 2002-2010 közötti időszakban. (röviden: kormánypártiról csak akkor írtak rosszat, ha megkapták rá a kilövési engedélyt - mint pl. Hagyó, amikor Kocsissal került szembe, vagy Simor, amikor Gyurcsánnyal)

"médiák": ajjaj. Van a médium, a több médium a média.
Az érvelés sánta, a pénznek nincsen szaga. Ha a közpénztől félted a tényfeltáró újságírást, akko tessék félteni a reklámpénztől is. A tényfeltáró újságírás valahol a megszállottság, a komoly szakmunka és a művészet között létezik - egyik sem a pénzből teremt értéket.

Továbbá: magyarországon a marketing költések (v.ö. reklám) maguk a korrupció és a szürke/fekete gazdaság: színlelt szerződések, kamu teljesítés, fiktív számlázás, az eredmény eltüntetése, így adóelkerülés.

Ettől függetlenül ez a reklámadó az értelmesnek látszó céltól függetlenül nem kicsit durván kivitelezettnek és erőszakosnak tűnik.

Úgy is van, ebben tökéletesen egyetértek.
Viszont amíg a de facto egyik oldalhoz húzó RTL, Origó húzzák a rövidebbet, addig nem tudok egy csöppnyi együttérzést sem fölfedezni magamban.

"A németeknél ez nincs, a korrupt Magyarországon viszont támogatják a kormányzati korrupció rejtegetését.
Erről írt Schiffer is a német elnöknek - "

1. Honnan veszed, hogy a németeknél nincs reklámadó?! (Dehogyis nincs, mégpedig az EU szinte összes országában. Magyarroszág éppen ezért eddig eldorádo a google, az rtl és hasonló multik számára. Amerikában is próbálták bevezetni néhány államban, de a lobbi megakadályozta.)

2. Schiffer egészen másról ír a deutsche Telekom elnökének, nevezetesen a Lázár féle beavatkozásról, illetve annyak gyanújáról, és viszontgyanítja a Telekom elnökét, hogy az adótól való félelem miatt kussol, ami viszont egy pofátlan szembe-rágalmazás, és a Telekom vissza is utasította.

Mennyi zöldséget összehordasz!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés