Kié a Népszava?

2014. július 10. 10:57

Zöldi László
Médiablog
Miért pótolják a veszteséget, ha a lap nemcsak azt a nótát fújja, amit hallani szeretnének? A sors iróniája volna, ha egy 141 éves pártlap abba halna bele, hogy függetlenedett a pártjától.

A három értelmezésben két közös mozzanatot fedeztem föl. Az egyik az, hogy a helyzet elemzői keresik a felelőst (és nem föltétlenül ugyanazokban találják meg). A másik meg az, hogy azonosítják a Népszavát az MSZP-vel. Az elsőre nem térnék ki, mert nem telik rá a bejegyzés harminc sorából, a másodikkal viszont vitatkoznék. Annyit azonban el kell ismernem belőle, hogy 2010 közepéig legfölülre helyeztem a Népszavát az előfizetett napilapok között, mert kíváncsi voltam az MSZP álláspontjára. Csakhogy a brutális vereség óta kiszakadt belőle a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, és párttá szerveződött a Bajnai-féle Együtt. A Népszava kilátástalan helyzetének épp az lehet az oka, hogy háromfelé szakadt a baloldal, és mindhárom párt a maga értékeit kereste a lapban.

Többé-kevésbé meg is találták a baloldali politikusok és a baloldallal rokonszenvező olvasók, de közben rácsodálkoztak, hogy a maguké mellett létezik még két másik értékrendszer is. Ez nem tetszett nekik, ami a pártpénztárból vagy pártalapítványtól és az előfizetőktől érkezett anyagi támogatás megszűnésével járt. Miért pótolják a veszteséget, ha a lap nemcsak azt a nótát fújja, amit hallani szeretnének? A sors iróniája volna, ha egy 141 éves pártlap abba halna bele, hogy függetlenedett a pártjától.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés