Számok

Így fogyott a Magyar Krónika első száma

2014. július 22. 16:24
Bőven maradt a Magyar Krónika első számából, így aki szeretne, még most is több helyen hozzájuthat. A folyóirat szerkesztősége a Mandiner kérdésére azt közölte: a Lapkernek értékesítésre átadott 3700 példányból végül 1750-et vásároltak meg az olvasók, további 240-et pedig alternatív terjesztésben adtak el. Körülbelül 6300 darabot ingyenesen osztottak szét.

A nem hivatalos információk szerint elég nagy volt az első szám iránti érdeklődés, ez biztató” – ezt még július 3-án, a folyóirat második száma megjelenésének napján közölte a Mandiner érdeklődésére a Magyar Krónika szerkesztőségi titkára. Azt szerettük volna megtudni, hogy hogyan fogyott az első szám, melynek bemutatójáról mi is írtunk. Akkor azt a választ kaptuk, hogy a pontos eladási adatokat minden hónap 20. napja után kapják meg a terjesztéssel megbízott Lapkertől, utána tudják megmondani a pontos számokat.

Mostanra összesítették a számokat, újabb érdeklődésünkre pedig közölték is azokat. Eszerint a 10500 nyomott példányból 5821-et adtak át térítésmentesen közintézmények, könyvtárak, illetve iskolák számára. A Lapkerhez terjesztésre 3700 példány került, ebből 1750-et adtak el. A kiadóban 979 darab maradt, ebből 240-et adtak el alternatív terjesztésben, míg 500-at tiszteletpéldányként, illetve promóció keretében osztogattak el. 

A Magyar Krónika részéről megjegyezték: az első szám megmaradt példányainak értékesítése folyamatos, naponta 2-5 darabot adnak el belőle.

Arról is érdeklődtünk, hogyan áll a lap előfizetőinek száma. Mint megtudtuk, a második számtól kezdve már 550 előfizetővel rendelkeznek, a harmadik számtól pedig várhatóan meghaladják a 700-as számot.

Három számot finanszíroz a Fidesz pártalapítványa

A Magyar Krónika június eleji sajtóbemutatóján elhangzott: a „fikakultúrával” szakítani akaró, helyette az örömöt a középpontba helyezni igyekvő lap első három számára 30 millió forintot biztosít a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány, hosszútávon viszont a piacról – vagyis az előfizetési díjakból, a hirdetésekből és támogatói bevételekből – kell megélnie a Magyar Krónikának. Kerényi Imre akkor azt mondta: mindent el fog követni annak érdekében, hogy ne legyen szükség hirdetések megjelentésére a lapban, mivel ő maga nem híve a reklámnak.

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szabad Nép díszkötésben? Kösz, nem kell...

"Előbb ki kellene nevelődnie annak a rétegnek, akinek igénye lenne egy ilyen lapra"

el foglak keseríteni: egyre kevesebb bolsevik párttitkár él az országban, a munkásőrök is kihalnak lassan

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában