A legnagyobb német bestsellerről totális a hallgatás

2014. október 13. 14:07

Lovas István
Facebook
Ulfkotte: a német médiát a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke irányítja az USA szája íze szerinti transzatlanti kapcsolatok és Izrael érdekében. A FAZ volt munkatársa a „civil” szervezetekről és George Sorosról is ír.

„Ulfkotte: a német médiát a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke irányítja az USA szája íze szerinti transzatlanti kapcsolatok és Izrael érdekében.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung volt külpolitikai szerkesztője és haditudósítója a »civil« szervezetekről és George Sorosról is ír.

Udo Ulfkotte 17 éven át a vezető német konzervatív napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) külpolitikai szerkesztője, illetve haditudósítója volt. Kötete szeptember 11-én látott napvilágot a német könyvpiacon Megvásárolt újságírók – Miként irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke a német tömegmédiát címmel. Annak ellenére, hogy a legnagyobb német internetes könyvterjesztő, az Amazon.de csak szeptember 22-én kezdte árulni, néhány nap alatt sikerlistájának a csúcsára hágott. Vagyis Németország legnagyobb példányszámban vásárolt könyve lett. Miközben erről a megasikerről a német sajtó egyetlen szót sem ejtett. 

A kínos hallgatás oka egyszerre a könyv tartalma és szerzője. A 336 oldal terjedelmű, mintegy hatszáz lábjegyzettel ellátott művet nem lehet a szokásos »összeesküvés elmélet« felkiáltással elhessegetni, hiszen a szerző maga is több mint másfél évtizeden át Németország legtekintélyesebb napilapjának szerkesztője volt. Ezért könyvében több helyen bocsánatot kér és kijelenti, szégyelli, amit tett. Vagyis azt, hogy pénzért, luxusutazások és egyéb juttatások fejében azt írta, amit megrendeltek tőle. 

Ulfkotte táblázatokban mutatja be, hogy Németország legnagyobb médiumainak vezetői és elit újságírói név szerint mely lobbiszervezet/ek/ tagja vagy hová vannak »bekötve«. Néven nevezeti azokat is, akik a kulisszák mögött a médiát propaganda szempontból egyetlen irányban befolyásolják. Ilyenkor csak a hallgatás a kivezető út. Mert az sem jön be, ha az érintettek összeesküvés-elméletek felemlegetésével akarják hitelteleníteni a mondanivalót. Vagy mint nálunk szokták a főleg Soros-támogatású portálok, amelyek vicsorító kínjukban holdfénynél hódbőrbe varrt iratokról, paksi csőszkunyhóba tévedt jugoszláv búvárokról »konteóznak«. Márpedig a kötetben igen egzakt módon bontakozik ki az, ahogyan például a David Rockefeller által alapított Trilaterális Bizottság, a Bilderberg csoport és más transzatlanti intézmények szabják meg az irányt a médiának. 

A könyvben bőségesen adatolt valóság a legvadabb »konteós« képzeleten is túltesz. Hiszen arra is fény derül, hogy a német szerkesztőségekben (!) dolgozó titkosszolgálati ügynökök olykor azt is megszabják, hogy ismert újságírók közül kinek a neve alatt jelenjék meg egy-egy előre megírt cikk. Amiért persze az illető busás pénzjutalomban részesül. 

A FAZ korábbi munkatársa leszögezi: teljesen mindegy, hogy melyik német lapot vesszük meg, mely német tévéadót nézünk: egyforma és manipulált üzenetet kapunk. Amire a németek egyre inkább ráébrednek. Ezért esnek drámai gyorsasággal a nyomtatott lapok példányszámai. Könyve végén Ulfkotte egyenesen lázadásra szólítja fel honfitársait: még kevesebb lapot vásároljanak, hogy még több hazug, megvásárolt újságíró maradjon munka nélkül. Azok, akik hatalmas kenőpénzért teljesítik irányítóik utasításait. Miközben arra bíztatja olvasóit, hogy egyes, eddig nem manipulált, internetes forrásokat olvassák, melyek közül fel is sorol néhányat.

A szerző pontosan bemutatja azt is, mely adó vagy mely lap melyik politikai párthoz tartozik. A »független« közszolgálati ZDF televízióban például csaknem minden szerkesztőnek párttag könyve van. A német médiában a »nézetek sokszínűségét« pedig csak tetetik. A valóság az egyen hazugság, legyen szó az amerikai külpolitikáról, az USA elnökéről vagy az euró hasznosságáról. Itt jegyzendő meg, hogy néhány éve már kiszivárgott annak a szerződésnek a szövege – és a Wikipediára is felkerült -, amelyet minden olyan újságíróval aláíratnak, aki az Axel Springer óriáskiadó valamelyik lapjához szegődik el, mint a vezető német bulvárlaphoz, a Bild-hez, vagy a hazai balliberálisaink által szintén oly kéjjel »német jobboldali konzervatív«-nak nevezett Die Welt-hez. E szerződés öt pontja közül az egyik a transzatlanti kapcsolatok támogatása, a másik Izrael állam lényegi jogainak és a zsidó-német megbékélés előmozdítása.

Ulfkotte maga is titkosszolgálati szakértő, és tagja volt az amerikai Marshall Memorial Fund nevű, szintén a »transzatlanti baráti kapcsolatok elmélyítésén« dolgozó szervezetnek, amely egyike a német médiát irányító intézményeknek. A szerző már könyve elején leszögezi, hogy a német hírekre a legnagyobb befolyást az Egyesült Államok és Izrael gyakorolja. Olyan kézikönyveket is említ, amelyek rögzítik, mely minőségi médiumokra kell hatást gyakorolni. E médiumok merő véletlenségből ugyanazok, amelyekben hazánkról a legvehemensebb támadások jelennek meg. 

Az amerikai hadügyminisztérium hosszú évek óta dollár milliárdokat költ arra, hogy világszerte a neki megfelelő propaganda jelenjék meg a médiában, tudjuk meg szintén. E minisztérium egyik ilyen törekvése, hogy Amerikát kedvező színben tüntesse fel, míg Oroszországot a gonosz országának. 

Egy Lengyelországból a II. világháború idején menekült család gyermekeként Németországban felnőtt Josef Joffe, a balliberális Die Zeit című hetilap kiadó-főszerkesztőjéről sok szó esik a könyvben. Ő egy CIA-hez közeli agytrösztnek, az Aspen Institute-nak is a tagja. Joffe médián túli szerepéből Ulfkotte majd’ húszat sorol fel, beleértve az olyan igazgatótanácsi tagságot, mint a New-yorki Goldman Sachs alapítvány, az izraeli Ben Gurion Egyetem vagy a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézete. A Die Zeit szintén a mindenkori jobboldali kormányok idején Magyarországot támadó német médiumok frontvonalába tartozik. 

A szerző részletesen ismerteti nem csak a megvásárolt újságírók által leírt hazugságokat, de azt is, hogy milyen esetekben kell hallgatniuk. Mint amikor haditudósítóként szemtanúja volt, hogy az 1980-tól 8 éven át tartó Irak-Irán háborúban Irak német gyártmányú mérges gázt vetettek be. Arról egyetlen sort sem írhatott és az elgázosított iráni holttestekről készült fotóit se helyezhette el lapjában. 

Ismerteti azt is, hogy kik állnak egyes nemzetközi újságíró szervezetek mögött. A »sajtószabadságot védő« és az egyes országokban meglévő sajtószabadságot osztályozó Tudósítók Határok Nélkül nevű szervezetről például azt írja, a mögött korábban az amerikai külügyminisztérium és George Soros /ne hamisítsuk meg hivatalos nevét/ állt. 

Ulfkotte kitér az újságírókat irányító szervezetek funkciójának bemutatására is. A Trilaterális Bizottságról azt írja, hogy számára a »globális kormányzás kormányok nélküli kormányzást, kormányok nélküli világuralmat jelent«. Hozzáteszi: e bizottság »világszerte szét kívánja rombolni az állami funkciókat és úgynevezett nem kormányzati (civil) szervezeteket használ fel arra, hogy a meglévő kormányok feje fölött a népek sorsát irányítsa«. Ó, ártatlan Norvég Alap! – kiálthatnánk fel. 

Ami Sorost illeti, róla a szerző idézi a baloldali brit New Statesman nevű hetilap egyik, 2003-ból megjelenő írását is, mely szerint »George Soros talán nem nevezhető közvetlenül fizetett CIA-ügynöknek, mint azt néhányan megtették. De az kétségtelen, hogy cégei és civil szervezetei szorosan együttműködnek az amerikai terjeszkedéssel«. Soros, Rockefeller és a transzatlanti agytrösztök »mindenekelőtt hatalomstratégiai és gazdasági megfontolásokból a korábbi keleti tömb országaiban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában kormányok megdöntésében vettek részt.« Ulfkotte a Soros-féle Nyílt Társadalom alapítványokat az ilyen, »népi« puccsok szervezésében elsőrendűen fontosként mutatja be. A német média pedig mindebben tevőlegesen segíti őt, írja később. 

A kötet szerzője a Kádár időkben is külföldön utazgató, szabaddemokrata ellenzéket agyonszerető Joachim Gauck német államelnököt sem kíméli. Leírja róla, hogy tagja az igen befolyásos elit transzatlanti társaságnak, a berlini székhelyű Atlantik-Brücke (Atlanti Híd) szervezetnek. 

Könyve legvégén a Frankfurter Allgemeine Zeitung volt munkatársa »megfenyegeti« a német médiát azzal, hogy kötete csupán az első része egy trilógiának. 
Tanács politikusainknak: ha német újságíró közelít feléjük előre megrendelt cikkéhez jobboldali mondatfecniket »gyűjtve«, azzal üdvözöljék, hogy rákérdeznek, élvezték-e Ulfkotte könyvét.

(Lovas István, FB, 2014-10-12)”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Itt azt lehet elolvasni, amit minden normális ember érez. De azért nevekkel, újságokkal egy kicsit megrázóbb a dolog.

Vajon megjelenik-e a könyv magyarul?

Amúgy pedig sok szeretettel üdvözlöm a Magyar Nemzet egészen ... na, hogy mondjam... nem ügyes főszerkesztőjét, aki többek között Lovast lapátra tette. Ugyanis Lovas nagyon is jó írásokat ad közre-most már nem a MN-nek.

Előbb-utóbb lesz német tavasz is.

Azon egy pillanatig sem csodálkozom, amit Ulfkotte ír, azon igen, hogy le merte írni. De feltételezem, felmérte, hogy a német közönség mára már fogékony az ilyen feltáró anyagokra.

Miért, szerinted nem azt írja, amit a német pasi a könyvében?

"...es olyan magyarazatot ad ra, amik hihetöek."
Azért ez már valami! Nem?
És, sajnos sokkal hihetőbbek ezek a magyarázatok, mint a népboldogító politikusoké, ill. nagytőkéé.

Az pl. hihető szerinted, hogy a NATO csatlakozásunk előtt a "független" magyar kutató-intézetek az amerikaiaktól kapták az anyagot, az érveket a csatlakozás szükségességéről.

1. Nem árt tudatosítani , hogy teljesen független újságírás nem létezik , mert mindenki / pénzügyi , politikai , világnézeti-ideológiai stb / feltételek között dolgozik .
2. Ez nem nem jelenti azt , hogy ne kellene törekedni intellektuális becsületességre , sőt , ez mindenki feladata .
3. Amiről Lovas ír , az " az írástudók árulása" egyik variációja .
4. Minden újságolvasó , "hírfogyasztó" feladata tehát , a kritikus olvasás gyakorlása .

Igaza van , de a kiszolgáltatottságunk mértéke nem mindegy : nem lehet mindennek utánajárni , viszont Lehet egy hatékony védekezési eszköz az ellentétes forrásokból való tudatos tájékozódás .

"Azért mégsem totális a hallgatás, ahogy a mellékelt ábra mutatja."

Ebben rejlik a manipuláció sikere. Hogy a halgatás ne legyen totális. Néha-néha hagyják megjelentetni az igazságot is. Ez agyja azt a hamis érzést, hogy nem vagyunk manipulálva. Ezt sokszor eljátszottam a fiammal is, mikor azt akartam, hogy szeresse meg a sakkot, mikor e játékra tanítottam. Hagytam, hogy néha-néha nyerjen ő is, mert másképp elment volna a kedve.

"Ez a könyv csak azt írja le, amit sokan hallani szeretnének, ezért rögtön el is hiszik.
Az itt kommentelők többsége is ilyen."


Az meglehet. Azonban még mindig fevetődik az a megválaszolatlan kérdés, hogy ezeknek a befolyásos dúsgazdag embereknek miért jó milliárdokat költeni ilyen, a politikát és társadalmakat befolyásoló szervezetekre. Hát nem azért hogy manipuláljanak?

És ebből a manipulációs szándékukból biztos, hogy pont a médiákat fogják kihagyni a talpig jószándékú milliárdosok és csak más jellegű szervezetekre koncentrálódnak? Hogy a médiák hűen és pontosan tudósíthassanak, azokat pénzükkel és befolyásukkal messze elkerülik?

A szóban forgó témáról egy hete említést tettem itt a Mandin.
Akit érdekel a tájékozott és hiteles, a nemzetközi politikai élet elhallgatott, kulisszatitkokat feltáró, mondhatni szaftos és meghökkentő témákat felvállaló kibeszélése, nézze az ECHO TV most indult új műsor sorozatát.
Már az első adás is eltért a hazudozós és elhallgatós, kényszeredett újságírástól.

A műsor címe, - ha jól emlékszem - Törésvonalak.
Készítői és vezetői: Lovas István és Tóth Gy.László.
Vasárnap esténként, 20:00 órai kezdettel lesz látható és hallható.

Valóban, kísértetiesen totális a hallgatás, de a könyv mind egy szálig elkelt és készül a második kiadás.

Segít talán a második világháború valódi nyugati hadicéljára rávilágítani.

Munkanélküliségi ráta:

1932-ben és 1938-ban
Németország 30.1 és 2.1
Japán 6.8 és 3.0
USA 24.9 és 19.8
Anglia 22.1 és 12.6

Ezért Roosevelt elnök 1944 decemberében rögzítette, hogy mi is valójában a nyugati szövetségesek hadicélja:

„Bármely intézkedéseket is teszünk Japán és Németország ellen, ezeknek tartalmaznia kell az ipari termelésük korlátozását, hogy megakadályozzuk versenyképességüket a világpiacokon az angol, francia, holland, belga és más exportőrök ellen és persze ellenünk is.”
(Richard Tedor: Hitler’s Revolution, 2013, 256.old.)

Megjegyzem: a háború szava a szanszkrit nyelvben az jelenti: vágyakozás több tehénre.

Na mi van, megérkeztek Bezzeghék?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés