Szily Laci egyszerre köpő, köpött és köpet

2014. november 17. 11:28

Puzsér Róbert
Facebook
Szily Laci esete tanulságosabb, mint első látásra hinnénk, ő ugyanis az akasztása előtt maga is hóhér volt. Ebből a valóság által írt drámából kiderül, hogy annak sincs mindig jellemformáló hatása, ha egy lincselésre hergelő publicista váratlanul karaktergyilkosság célpontjává válik.

„Szily Laci, az egykori indexes verőember egy nap minden előzmény nélkül nemzeti konzultálni kezdett a Deutsch Tomival. Válaszul Lacit az egykori központi bizottsági határozatok kérlelhetetlenségével kiáltotta ki árulónak a balliberális tábor, az a tábor, amelynek hétköznaponként ő maga az egyik oszlopa. Ekkor a Laci egy érzékeny tizenéves lány szomorúságával megírta a Szegény kis publicista panaszait.

http://cink.hu/igy-talalkoztam-az-igazi-gyulolettel-1655398…

A sorokat figyelmesen olvasva megtudtuk, hogyan találkozott a Laci az igazi gyűlölettel, milyen poklot járt meg, amikor nemtelenül és alaptalanul, ostoba előítéletek mentén, egy beteg polgárháború egyik elrettentő jelenete gyanánt meghurcolták és kirekesztették. Kicsit úgy, mint FAM-mal közösen írt drámánk, »A zsidók szégyene« főhősét, Joseph Grosswaldot. A könyv már a boltokban.

http://www.libri.hu/…/farkas_attila_marton.a-zsidok-szegyen…

Csakhogy a Szily Laci esete tanulságosabb, mint első látásra hinnénk, ő ugyanis az akasztása előtt maga is hóhér volt. Ebből a valóság által írt drámából kiderül, hogy annak sincs mindig jellemformáló hatása, ha egy lincselésre hergelő publicista váratlanul karaktergyilkosság célpontjává válik. Jó hírem van a balliberális tábornak: minden rendben, Laci újra a régi. Sőt, annyira kiheverte a hajtóvadászatot, hogy a - speciel hasonló sztorit feldolgozó - könyvemnek az elolvasása nem valamiféle önvizsgálatra vagy legalább némi önsajnálatra sarkallta volna, épp ellenkezőleg: az egy kanál személyeskedés - két kanál gúnyolódás - három kanál lesajnálás ezerszer gyakorolt receptúráját követte. Index copyright. Sőt, a Laci már akkora publicista, hogy ha drámakötetet kap a kezébe, ő nem pusztán kritikára ragadtatja magát, hanem mindjárt színjátszásra.

http://cink.hu/eloadtunk-egy-jelenetet-puzser-robert-zs…

Laci továbbra is egyszerű recepttel dolgozik: végy két civilt, fontos, hogy ne legyenek színészek, de vegyék komolyan magukat a szerepükben! Lehetőleg a nemek se stimmeljenek, az egész legyen kibaszott gagyi, majd random módra válassz ki két oldalt a drámából! Vehetsz a kezedbe akár Ibsent, akár Tennessee Williamst, akár a mi könyvünket - az eredmény garantáltan nyomorúságos lesz.

Ebben a nagy virtuális köpőcsészében, ahol a Szily Laci egyszerre köpő, köpött és köpet, a Laci, a mi Lacink megint a csúcsokat ostromolja. Ismét bizonyította közönségének és magának, hogy ő a legújabb generációs Farkasházy Teddy, épp olyan sárga, épp olyan savanyú, de egyszerre játszik a polgárháborús néplélek valamennyi hangszerén. Ha kell, konfrontatív és komoly, ha kell, megpróbál vicces lenni, de mindig maga előtt tolja saját alkalmatlanságának groteszk báját, ami kellő szekértábor-hűséggel Kádár országában bármire felhatalmazás.

Ettől persze még simán lehet, hogy szar a drámám. Lehet, hogy majd jön valaki, aki a FAM-nál meg nálam sokkal nagyobb művészi és nyelvi erővel dolgozza fel mindazt az erkölcsi és szellemi nyomort, ami körbevesz minket. De ez a videó akkor is kellemetlen. Nem válasz a darabomra, hanem nagyrészt az oka annak, hogy meg kellett írnom.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szily Laci megtanulta, milyen az, amikor a hóhért akasztják.
Mindenesetre gyorsan visszatért (el sem ment?) a nyájba.

Puzsér Róbertnak nem kell kétségbeesnie, mert egymás tükörképei. Így nyugodtan ekézhetik egymást, hiszen akár önértékelésnek is tűnhet.

Lennie kell, a békeharcnak lennie kell, salala, salalala!
Hát nehogy ez a szép hagyomány abbamaradjon, nem?

Gigászi küzdelem. Óriások csatája.

Mikor száll be a Gréczy?

Én megvédem Szilyt!

Az aki nem fejlődik idővel, és olyan marad mint 16 éves korban, az hülye.
Tehát utálom a betegesen következetes embereket!!!
Én remélem, Szily a magyar emberek érdekeit nézi és jár el.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában