Totális

Felmondtak Simicskának: távoznak a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió vezetői

2015. február 6. 12:56
Közleményben jelentette be pénteken Liszkay Gábor, Gajdics Ottó, Élő Gábor, Szikszai Péter, Csermely Péter és Szerető Szabolcs, hogy lelkiismereti okokból benyújtották fel-, illetve lemondásukat. Simicska Lajost meglepte a vezetők távozása.

Az alábbi közlemény jelent meg fél egy körül a Magyar Nemzet weboldalán:

„A mai nappal a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió alábbi vezetői lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat:

Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke,

Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője,

Élő Gábor, az MNO főszerkesztője,

Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese,

Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese,

Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.”

Simicska kurvára meglepődött

Az Index telefonon elérte a jobboldali médiabirodalom tulajdonosát. Simicska Lajos maga sem tudta, mire készülnek a jobboldali médiumok vezetőit. Úgy fogalmazott: „Maga is most olvasta a közleményt, hát én is. Kurvára meglepetésként ért, ezért ha megbocsát, akkor most leteszem, és megpróbálom kideríteni, hogy mi történt”.

Simicska úgy érzi, hátha támadták

A PestiSrácok.hu-nak is sikerült elérnie Simicskát, aki röviden csak annyit reagált a történtekre: „Ne haragudjon, most le kell tennem, mert épp öltözködöm. Megyek be a laphoz, és mindenkit kirúgok, mert hátba támadtak”.

Totális médiaháború

Simicska Lajos csütörtökön nyilatkozta azt a Népszavának, hogy „Totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány valóban bevezeti az RTL-lel való békülés jegyében az ötszázalékos reklámadót.”

 

*

Fotó: Magyar Nemzet

Összesen 260 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

... és a helyüket a fényképen faládák foglalják majd el...

A Fidesz elvesztette a 2018-as választásokat. Az előző kettőt a jobboldali média nyerte meg számára, de vélhetően Orbán már nem akar többé miniszterelnök lenni, visszavonul stadion igazgatónak.

Az lesz az igazán érdekes, amikor majd hamarosan előkerülnek az egymásról vezetett dossziék.

Lajosnak biztosan van egy pár.

Érdekesebb lesz, mint a Szulejmán!

Vona és Gyurcsány már hűti a pezsgőket.

???????????????????????????????????????????????

Szerintem Simicskával van komoly gondjuk.

Eddig még - több kevesebb sikerrel - hivatkozhattak a jobboldaliságra.

Mostantól nem jobboldali újságírók, hanem Orbán személyes használatú rabszolgáivá lettek.

Látszik, hogy ki még a vezénylő tábornok.

Vagy már nekik is sok, hogy eb mar ebet.

A lelkiismeret ebben az esetben mást jelent, mint a tisztességes magyarok esetében.

Itt lelkiismeret = pénz.

Így már érteni fogod.

Milyen ajánlatot???? Itt felmondásról és lemondásról van szó.

Válaszok:
alkar70 | 2015. február 6. 13:09

Pattogatott kukorica bekészítve.

Mamának még egy Benedek Elek mese is magas.

Inkább kötögessen.

Lovas Zoli épp ráér, Lajos vele tud más újságot csinálni.

Látom a ballib ettől a történéstől a 2018-as választás 90%-os győzelmét várják. Várhatják. Nem lesz.

Beszartunk, és nem vagyunk benne biztosak, hogy a Lajos bírja-e szusszal Vitya ellen...

(vö. "lelkiismereti okból lemondunk" - úgyse sokáig kapunk fizetést már)

Hehe...na, Simicska, mehetsz háborúba :-) Már csak találnod kell valakit, aki lőni is fog ott. Méghozzá olyat, aki a _jobboldalnak_ (!) hiteles, amúgy mit is ér az egész? ;-)

Az Ottó is?

Meg vagyok rendülve. Az egyik nagy kedvencem.
Hajh... ahogy az Ottó vitázott...

(:–)))

de téged beavattak, igaz?

ő lelkiismereti kérdésekben nem kompetens

Itt van, la:

https://www.youtube.com/watch?..

Hajh... micsoda érvelés...
Ottó, Ottó, látlak még vitázni?

(:–)))

Ne legyenek illúzióid, az RTL sosem volt jobboldali, a HírTV pedig sosem volt baloldali.Csipkedés belefér, de nem fog nyíltan nekimenni Orbánnak.Soha. Nem csak főszerkesztőt, de egy riportert se találsz ott, aki majd most majd jól megmutatná, hogy merre hány méter. Új arcok kellenének hozzá, de a Fidesz azt se érezné meg, max. annyi történne, hogy az ecceri jobboldali szavazó a HírTV-t ezentúl ATV módban nézné, tulajdonképpen kávé helyett vagy röhögni vagy sehogy. Az ecceri baloldali szavazónak meg lenne + 1 csatorna, amit nézhet. Orbán meg végül összehozat magának egy jobbos hírcsatornát. Ez kormányon könnyebb lesz, mint anno ellenzékből. Ennyi.

Lehet, hogy úgy gondolják, hogy lesz helyük az induló MTV Hírcsatornában, de ki tudja. Egyébként szerintem a helyetteseik viszik majd a boltot változatlan hanggal, mert irreális lenne azt képzelni, hogy a Lánchíd egyszer csak azt kezdené sugározni, mint a Klub. (A hallgatóik kb. öt másodpercen belül ugranának rá a kikapcsoló gombra...)

A sok seggnyaló telifosta a nadrágját. Körbehívták egymást és találgatták, hogy ki fog nyerni a nagy médiaháborúban? Mivel ezt átlátni nem lehet, abban maradtak, hogy inkább kihátrálnak a balhéból, míg elül a harcizaj. Ha meg Lajos veszít, akkor "tiszta lelkiismerettel" elfogadhatják az MTV-ből klónozott csatornák vezetői posztjait.

Minden úgy alakul ahogy vártam.
Senki ne gondolja, hogy a reklámadó döntő a költségvetés szempontjából. Egész másról van szó, más a cél ami végül teljesedett. Majd a most "ekézők" is rá fognak jönni.

A mostani fel- lemondás cunami is borítékolható volt, bár későbbre vártam. Valami másnak is történnie kellett, hogy ilyen gyorsan megvalósult.
Szerintem egy új TV és rádió adó fog létrejönni, s a le- felmondóknak már megvan a helyük.
Lehet, hogy abban tévedtem; Simicska ügyködése egy só műsor, de akkor ez nagyon nagy jobb horog Simicskának.

Kíváncsian várom a további fejleményeket. A kávé és a veres bor egy félüveg körte pálinkával már bekészítve. Remélem elég lesz.

Szerintem nem a "megújuló MTV-nél fogod őket megtalálni", hanem az újonnan induló másik TV-nél és rádiónál.

"A Mandi hülyéje ugyan..."

hát ez így egy rettenetesen tág halmaz

Simicska elment bérmálkozni Ferenccel és demokratává szentelték. Most abban bíznak egy kis lóvetta majd leesik. Ezekben a simonság mindig bennük van.

Pontosan.

A barát és az ellenség ugyanazt kapja.

Csak amit a barát jutalomként, azt az ellenség büntetésként.

Hányadik eset már, és a sok birka még mindig nem érti...

azért már várom, hogy Gajdics Ottó a közszolgálatiság fideszes kritériumait tökéletesen teljesítve elemző műsort vezessen a királyin.

A jobboldali média önfelszámolásához ideális terep lesz a pár százalékos nézettségű állami OV-TV.

Szerencsére a sport és szórakoztató műsorokat is külön csatornára teszik, így tényleg pár tízezer ember fogja nézni a "nemzeti főadót".

Simicska pedig lehet a Jobbik királycsinálója is.

Mostantól Orbán megteremtette a háromosztatú politikai teret, egyik oldalon a már korábban széthullott baloldal maradványaival, másik oldalon az önmagát leszalámizó kormányoldallal, a Jobbik pedig köszöni szépen, egyedül van és egységes.

Mi pedig nézhetjük a következő Horthy-Szálasi átmenetet.

A sztori ugyanaz, mint ahogy a diktatúrák is sokban hasonlítanak egymásra.

Itt az idő?

„a Lajos közismert örökös félelme, hogy egyszer valamiért beviszik”.
http://magyarnarancs.hu/belpol..

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2015. február 6. 17:53

Mintha a Szabad Népet hallanám Rajk elvtársról.

A választások után már elkezdődött a szembeállás, amely mögött nagy valószínűséggel más is lehet, mint amit a http://magyarnarancs.hu/belpol.. összegyűjtött.

Vajon a veszprémi időközi választáson Smicskának van embere? Ha van, vajon ki lehet?

Te már régóta érzed, hogy Simicska elvtárs ELHAJOLT!
:o

Mondom, tiszta ötvenes évek... Ez döbbenet, hogy ennyire.

Nem értem ezt a nagy izgalmat.
A farok nem csóválhatja a kutyát.
Ha Simicskának hívják, akkor sem.
Hol, hol nem volt, volt egy Vegyépszer...is.

http://youtu.be/l_bpWXV1qlk

Nekem is feltűnt, hogy ez egy igazi "aha-élmény"!

Jól tették.

Ahogy ma ki is derült:

Simicska egy őrült geci.

A cikk utolsó bekezdése, 2014. 09. 04., a következő:
"Bennfentes forrásaink állítják: Orbán újszerű rendszerben képzeli el a klientúrát, és ebben a rendszerben nincsenek Simicska Lajosok, s főként nincsenek birodalmak, önállósodásra hajlamos hatalmi gócok. Csak közvetlenül a kormányfőtől függő egyéni szereplők vannak, egyéni érdekekkel. Ebben a rendszerben egyedül a kormányfő adhat kulcsot ahhoz a széfhez, amire a következő négy évben Lázár János ügyel majd."
Így kellene. S ha egy széfet szakszerűen, korrekt módon, a közösség érdekében kezelnek, a siker nem marad el.

"And the troll of the year goes to..." :)

Még utóbb kiderül, hogy Simicska nem is Fideszes, hanem MSZP-s.

Lásd!

Simicska lefizette a Népszavát
2012. július 24.

Mától a Közgép birodalom hirdetései jelennek meg a szocialistákhoz közel álló napilapban.
http://gepnarancs.hu/2012/07/s..

Szanyi mindig megfontoltan nyilatkozik. :-)

"Ez a vadkapitalista kalandor banda makacsul a baloldal vérét szívja, s azt hiszi, hogy ő maga ettől tűnhet baloldalinak” – ezekkel a szavakkal kommentálta Gyurcsány Ferenc évértékelőjét Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője.
„Az volt a Demokratikus Koalíció érdeke, hogy a hátunkon bejutva a parlamentbe parlamenti helyekhez jusson (…), ez egy stratégiai hiba volt” – jelentette ki, hozzátéve: ennek a levét az EP–választásokon itták meg, a baloldali szavazótábor össze volt zavarodva, naivan és jóindulatúan ugyanis azt gondolta, hogy „ezen az ötös fogaton belül bárhova nyugodtan lehet szavazgatni”

"Lehet, hogy szegény Gábriel arkangyalnak egy Népszavát kellene a kezében tartania?" - írta Lendvai. http://sztarklikk.hu/egyeb/szt..

Simicska lefizette a Népszavát
2012. július 24.

Úgy látszik Lendvai Simicskát nézete Gábriel arkangyalnak.

Válaszok:
Berecskereki | 2015. február 6. 19:14

Lendvai Ildikó: összeomlott az időbeosztásom
http://sztarklikk.hu/egyeb/szt..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés