Két képernyő jobb, mint egy!

2015. július 28. 9:12

Szűts Zoltán
Médiahorizont
Egy átlagos felhasználó majdnem napi 250-szer veszi kezébe az okostelefonját, és több mint 3,5 órát használja.

„A Tecmark marketingügynökség több mint 2000 ember bevonásával készült 2014-es kutatása szerint egy átlagos felhasználó majdnem napi 250-szer veszi kezébe az okostelefonját, és több mint 3,5 órát használja. Még azelőtt megnézi e-mailjeit és Facebook üzeneteit, mielőtt felkelne az ágyból, minden harmadik pedig már elveszve érzi magát az okoskészüléke nélkül, ezért az gyakorlatilag folyamatosan ott van a kezében.

Egy 2012-ben készült Nielsen felmérés pedig még arra is kitér, hogy a 18 és 24 év közötti fiatalok harmada a mosdóban, fürdőben, mellékhelyiségben is elszakíthatatlan a telefonjától.

A másik tény az, hogy az ember társasági lény, és társalgási témákat keres, hogy kapcsolatokat létesítsen. Sokan korábban is csak azért néztek meg bizonyos műsorokat, hogy legyen közös témájuk, gondoljunk csak a Szomszédokra vagy a Dallasra. Ma sokan azért néznek meg műsorokat, hogy utána posztoljanak, csevegjenek róluk a Facebookon, írjanak a Twitteren, majd az így kialakult vitában részt vehessenek, valahová tartozhassanak.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés