Sikeres műsorokat nektek!

2015. szeptember 15. 8:45

Alba Hyseni
Facebook
Nem kívánok köpni egy országra, akár metaforikusan sem, ahol gyerekemnek életet adtam, ahol szabadon tanulhattam, ahol lemezem születését ünnepeltem, ahol sok érzelmes pillanatban volt részem ennyi év alatt. Sikeres műsorokat nektek!

Én annyit szeretnék itt nyíltan kérni minden média egységtől Magyarországon hogy ne keressenek engem többé menekült és politikai kérdésekkel kapcsolatos műsorokhoz se facebook üzenetben sem mások által csupán azért mert amikor gyűjtő kampányt kezdeményeztem menekültek számára ahelyett hogy összefogtunk volna lakásomban a pokol kellős közepén gyűjtöttem az adományt majd le lettem kommunistázva, lezsidozva, majd orbánizálva, stb. Értenünk kell a szót mielőtt felkeresnek engem; én már nagyon rég voltam menekült, annak egészen 18 éve hogy legálisan és nagyon fiatalon érkeztem oda ahová senki nem mert csak úgy bele szaglászni sokuk azok közül akik most érkeztek ide és elvárják rögvest a sült galambot. Ez ügyben ne keressen senki mert én énekelek és gyereket nevelek és nem döntök senkinek élete felett, tehát nélkülem is mehetnek műsoraik hiszen nem lennék pápa hanem egy ember aki szívesen beszélget mindenről másról csak a jelen helyzetben inkább segítettem ahol tudtam de politikai jellegű meghívásokat nem fogadok és most hadd ne soroljam itt fel név szerint kiktől. Kérdezni lehet hogy vagyok, van e mit ennem, fázom e, vagy merre koncertezzünk legközelebb vagy mik vannak szimplább téren de nem kívánok köpni egy országra akár metaforikusan sem ahol gyerekemnek életet adtam, ahol szabadon tanulhattam, ahol lemezem születését ünnepeltem, ahol sok érzelmes pillanatban volt részem ennyi év alatt. Sikeres műsorokat nektek!

(A szerző énekesnő, 1997-ben érkezett hazánkba a délszláv háború előle menekülve.)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés