Feljelentést tesz az Együtt a TV2 megvásárlására adott hitel miatt

2015. december 16. 14:12
Hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést az Együtt, mivel úgy gondolják: az állami kezelésű Eximbank jogosulatlanul adott 6,72 milliárd forint hitelt Andrew G. Vajna kormánybiztos cégének az TV2-csoport felvásárlásához. A párt szerint ez olyan, mintha a kabinet az adófizetők pénzéből adna a kormánybiztosnak.

Az Együtt – a Korszakváltó Pártja hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert az gyanítják, hogy az Eximbank jogosulatlanul adott 6,72 milliárd forint hitelt Andrew G. Vajna kormánybiztos cégének az TV2-csoport felvásárlásához.

Szigetvári Viktor pártelnök szerdai, a pénzintézet budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, álláspontjuk szerint állami pénzből, állami hirdetésekkel, strómanokon keresztül próbálják Orbán Viktor miniszterelnök érdekkörébe átjátszani az ország második legnagyobb kereskedelmi televízióját. Hozzátette, beigazolódott korábbi gyanújuk, hogy Andy Vajnát a hivatalosan exporttal és importtal foglalkozó Eximbank támogatja, ami a párt szerint olyan, mintha a kabinet az adófizetők pénzéből adna a kormánybiztosnak. A politikus kiemelte, hogy az eset érinti a bank tulajdonosát, a külgazdasági és külügyi tárcát is.

Szigetvári Viktor emlékeztetett arra, hogy korábban közérdekű adatigénylést nyújtottak be, mert azt szerették volna elérni, hogy Péterfalvi Attilára, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a tulajdonosi jogokat gyakorló minisztériummal adassa ki a bank alapítói határozatát. A párt fenntartja azt az álláspontját, hogy ezek nyilvános információk, és ha Péterfalvi Attila nem kényszeríti ki az alapítói határozatot, akkor az Együtt pert indít – jelentette ki.

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A TV2-t ismerem, utálom. A Vajnáról hallottam, nem érdekel.

De ki azaz Együtt?

"A párt szerint ez olyan, mintha a kabinet az adófizetők pénzéből adna a kormánybiztosnak. "

Régi attitűd keverni a hitelt az adománnyal. Pont most amikor százezrek ébredtek rá, hogy busásan visszakel fietni és még jelzálog is van rá..

A hitel NEM adás, hanem akkor inkább elvétel.

A szörnyű és egyben szomorú is az egészben, hogy ezek komolyn gondolják ami érvényes az edést ellenzéki bagázsra, hogy az ilyen és ehhez hasonló akciókkal támogatokat fognak szerezni és komolyan is gondolják. Peig az a nagy harci helyzet, hogy egy pénzintézet annak ad hitelt aki az előzeted vizsgálatok alapkán feltételezhető, hogy vissza is fízeti.

Itt Sem az államnak Sem másnak nincs belesszólása még akkor Sem ha a tulajdonos, mivel nincs döntési joga a Bank ügymenetében. Az egy másik portfolió mikor az állam a bankot saját stratégiai elképuelései szerint is feladarral látja el, de ettől még más hitelezési a banki ügyleteket is bonyolit ami saját hatáskör.

Bárki mehet és igényelhet hitelt a normál piaci hitelezés szabályai szerint ami zermészetesen nem közpénz. Lyukra futottak az elvtársak, mint oly sokszor és képtelenek belátni ezt hanem keverik a szart mert az gondolják, hogy akkor nem észleli a nagyérdemű a turpiságot a büztől amit igazán Ők árasztanak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában