Migránskvótát ellenző határozat-sablonokat küldött a Fidesz az önkormányzatoknak

2016. február 9. 10:32
A Fidesz választókerületi elnökein, megyei központjain keresztül országszerte szövegjavaslatokat küldött az önkormányzatoknak, mely alapján a képviselő-testületek határozatban elítélhetik az EU-s migránskvótát – írja az Index. A portál arról is ír: a román határ mellett fekvő több településen is készülnek már a kerítés továbbépítésére.

A magyar-román határ mentén fekvő Kiszomboron és Battonyán is készülnek már arra, hogy továbbépítsék a határkerítést – írja az Index. A déli határ felől, a kerítésen vagy a Tiszán át egyre többen érkeznek ismét, illetve Románia felől is voltak próbálkozások.

A Fidesz eközben országszerte határozati javaslat-sablonokat küldött ki az önkormányzatoknak, amelynek elfogadásával a települések az EU által előírt migránskvóta ellen tiltakozhatnak. A román határ melletti Kisszomboron kedden hoznak erről határozatot, de a Győr melletti Vámosszabadi polgármestere is azt mondta az Indexnek, hogy két héten belül elfogadják a szöveget. 

A vámosszabadi táborban most csak százan vannak (korábban volt, hogy nyolcszázan is voltak), de a polgármester attól tart, hogy bármikor kialakulhat olyan helyzet, amely újabb menekülteket hoz a táborba és akkor könnyen felmerülhet a tábor bővítésének terve is. 

Lázár János már a múlt csütörtökön kijelentette, hogy ha az Európai Bíróságon nem nyeri meg Magyarország a migránskvóta megtámadásával kapcsolatos pert, akkor Hódmezővásárhely helyi rendeletben fogja megtiltani a migránsok betelepítését. Lázár utalt arra is, hogy ez az út más települések előtt is nyitva áll.

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem árt felkészülni az újabb rohamra és az EU további bénázásaira.

Ez az a szöveg, amit a jobbikos kèpvisrlő miatt Zuglóban nem fogadtak el. A jobbik szabotálja a kvóta elleni harcot a kormány meg tegye a dolgát, hogy van ez?

Mindenesetre ha lesz olyan, hogy betelepítés Zuglóban kell kezdeni.

Ott kell kezdeni a betelepítést ahol nem Fidesz-Kdmp-s a parlamenti képviselő vagy a polgármester van oszt a helyiek vessenek magukra.

Mint a régi szép időkben, amikor az "el a kezeket Koreától" volt a jelszó.
Egyébként az osztályfőnöki órákon meg nem kötelező téma a kvóta elleni tiltakozás?

Mondjuk az biztos, hogy megnézheti magát az az önkormányzat, amelyik nem hoz meg egy ilyen határozatot...

Én tényleg nem értem az összes ellenzéket. Őket is meg a családjukat is próbálja Orbán védeni.
Csak nem kollektív öngyilkos az összes?

Tényleg valaki megigérte nekik, hogy a védettek listáján vannak, amit az olvasni nem tudó migróknak kéne figyelembevenni?

Akkor váltsák le a képviselőket, legyen meg a 4/5 az alkotmánymódosításhoz és legyen megvédve az ország. Elég volt a totojázásból!!!!

Arra, hogy amelyik település nem itéli el a kvótát oda lesznek betelepítve a migrók.

Ebben igazad van, de mennyiben védi meg őket a nyilatkozat a migráns áradat ellen?
Ez két, teljesen különböző kérdés.

Az áradat Szerbia felől jött, míg a kvóta a Nyugat-Európában lévő migránsok szétosztásáról szól(na).

Mindig csak kötözködsz, mikor ember kell a gátra!
A PÁRT maga a kormány, a kormány meg kérhet ilyet, hiszen övé a hatalom...

Ha te ezt szűrted le abból amit írtam, akkor a hiba nem az én készülékemben van...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés