Felmondtam és visszafizetem a pénzt

2016. április 25. 11:30

Joób Sándor
Facebook
Március elseje óta dolgozom a VS.hu-nál, és ma reggel felmondtam. Eddig egy havi fizetést kaptam, és most szeretném visszaállítani ennek a pénznek a közpénz jellegét.

Március elseje óta dolgozom a VS.hu-nál, és ma reggel felmondtam. Egyben szeretnék tenni egy gesztust a magam nevében, minden a VS.hu-nál dolgozó kollégám nevében, és az újságírók becsülete érdekében.

Eddig egy havi fizetést kaptam, és most szeretném visszaállítani ennek a pénznek a közpénz jellegét. Egy havi fizetésemet ezért egy olyan alapítványnak fizetem be, ahol azt átlátható módon költik el, és ha még megkapom a 2. fizetésemet, azzal is ugyanezt teszem.

Rövid magyarázat:

Én egy magáncéggel szerződtem akkor, amikor elfogadtam a VS.hu megkeresését a szerkesztői posztra. Izgalmas kihívásnak tartottam ezt, mert a VS.hu-t szakmailag jó színvonalú és fejlődőképes újságnak tartottam. Időközben kiderült, hogy ez a magáncég nem éppen átlátható módon közpénzeket használt fel.

A VS.hu-nál dolgozók egytől egyig becsülettel végezték a munkájukat, kiegyensúlyozott, magas színvonalú, a kormánnyal szemben kritikus újságot készítettek, azt tették, ami egy újságíró dolga. Semmiképpen nem gondolom, hogy nekik is vissza kellene fizetniük az eddig megkapott fizetésüket. Én azért vagyok viszonylag könnyű helyzetben, mert kevesebb mint két hónapja dolgoztam csak itt. A fizetésemet tehát nem helyettük, hanem az ő nevükben is fizetem most vissza.

Ha újságíró maradok, szeretnék még arról kérdezni embereket, hogy hogyan és mire fordítottak közpénzt, ezért semmiképpen nem szeretném, ha a nevemmel kapcsolatban mindezt joggal vagy jog nélkül bárki felemlegetné. Ugyanezt kérem a VS.hu-nál dolgozó összes újságíró esetében is. Ők erről a helyzetről biztosan nem tehetnek.

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ő a harmadik:-)))
Pedig az állami pénzért nem vártak semennyi százalékos fordulatot sem:-)))))
Az origonál senki nem mondott fel eddig.

Nem tudom, hogy érted, én úgy, hogy nem tartom gondnak, ha demokráciában az ellenzéki média is kap állami támogatást. Ezért nem volt politikai elvárás és ez így rendben van szerintem.

ez de gagyi

de nincs semmi baj, ezzel is tisztul talán az a médiamocsár amibe a neten keresztül belelépünk nap mint nap

egyébként meg leszarom ezt az egészet

"A VS.hu és az Origo is megőrzi önállóságát
Origo2015.12.18. 18:04

Egy 2011-től dinamikusan fejlődő médiacsoport képviselőjeként mutatkozott be péntek délután az Origo szerkesztőségében Száraz István, a New Wave Media csoport vezetője. Csütörtökön jelentették be, hogy az Origo Zrt. tulajdonosa, a Magyar Telekom aláírta a szerződést a New Wave Media Kft.-vel a médiacég eladásáról.
A VS.hu tulajdonosa a vevő

A New Wave Media csoporthoz tartoznak többek között a VS.hu, a WeLoveBudapest, a WeLoveBalaton és a Köpönyeg.hu is.

Száraz István, a New Wave-csoport vezetője (bal oldal), Gosztonyi Balázs, a New Wave operációs vezetője és Temesi György, az Origo Zrt. vezérigazgatója


Az Origo adásvételi tranzakciója februárban vagy márciusban zárulhat le, de 2016 első fél évét még kölcsönös tanulási időszaknak tekinti Száraz. Hozzátette:
Nem fogunk radikális változtatásokat kezdeményezni az Origónál".

Száraz István szerint a VS.hu-nak és az Origónak is helye van a piacon, a két portál megőrzi önállóságát, hiszen üzletileg kiegészítik egymást.

Az új tulajdonos képviselője bejelentette, hogy változatlan marad az Origo brandje, székhelye és jelenlegi értékesítési csapata - a megkötött szerződések továbbra is érvényesek lesznek.

Piacvezető pozíció

Az Origo eddig nagyvállalati környezetben, a Telekom leányvállalataként működött, az új tulajdonos pedig egy középcég, így a jövőben ötvözni kell a kétféle vállalati kultúrát: a jó szervezettséget a dinamizmussal.

"Tudom, hogy kockázatot vállaltam, de kemény munkával és a segítségetekkel meg tudjuk őrizni az Origo piacvezető pozícióját" - mondta az origósoknak Száraz István.

egyébként most sokan kvázi akasztófát kívánnak Matolcsy-nak

(ez azért ugye túlzás)

milyen hamar is elfelejtik ki mentette meg a tömegeket a devizahiteleiktől meg a kilakoltatási hullámtól...


LOL

Nem védem a ballibet, de nem bizonyított, hogy korrupció történt. Mit tettek érte? Mert ugye a korrupció esetén a pénzért tenni kell valamit. Egyik média cikkei sem mutattak semmilyen változást. Akár helyesen is felhasználhatták a kapott pénzt.
Itt inkább az a probléma, hogy a ballibek a saját farkukba haraptak.

Új munkahelyed neve?

Van egy csavar:-))))))))) a vs és az origo nem kormánypárti média.
Te minden unokatestvéreddel mindenben egyetértesz? Persze Matolcsyékról nem tudom.

Jó, akkor hagyjuk.






Már vagy öten-hatan mondtak fel.

ez a hülye duma kategória

ha akkor nem lépnek talán már internet se lenne mert azt is elvitték volna a bankok

Ez a nyilatkozat tele van ellentmondással.

"A VS.hu-nál dolgozók egytől egyig becsülettel végezték a munkájukat, kiegyensúlyozott, magas színvonalú, a kormánnyal szemben kritikus újságot készítettek, azt tették, ami egy újságíró dolga. Semmiképpen nem gondolom, hogy nekik is vissza kellene fizetniük az eddig megkapott fizetésüket. Én azért vagyok viszonylag könnyű helyzetben, mert kevesebb mint két hónapja dolgoztam csak itt. A fizetésemet tehát nem helyettük, hanem az ő nevükben is fizetem most vissza."

Akkor most mi van? Nem becsületesen dolgozott meg a kéthavi fizetéséért? Amennyiben agy van, akkor miképpen lehetséges, hogy munkavégzés közben ezt nem vette észre? Ha viszont észrevette, akkor miért nem korábban távozott.

Most legalább tisztába lettek vele. Nem úgy mi, amikor GyF azt mondta, jobb, ha nem tudjuk, honnan jön a pénz.

nem az nem stimmel amit elmondasz

mert sajnos "az igazság egy szeletét" ragadod ki

de az összképet kell nézni

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés