A németek meghaladták a Lakáskultúrát, itt az új szaklap, a Halál Kultúrája

2016. augusztus 20. 14:15
Életmódmagazin? So kétezres évek! A halálmódmagazin felfedezése után már semmi nem az, ami régen volt. Beleolvastunk a 106. évfolyamában járó német temetőügyi szaklapba. Ismerkedjen a Mandinerrel a temetőben lévő fák terméséből készített almalé, a közös ember-állat biotemető, a temetői ingyenwifi és a hamvasztott emberi maradványok körüli jogi viták gondolatával!

A kilencvenes évek Mosonmagyaróvárján számos dologban két pártra szakadtak az ismerős családok. Ebben az eleve két történelmi városrészből álló szigetközi városban ez persze nem meglepő, hiszen a két kultúrház - két helyi tévé - két mozi - két piac felállásból egyenesen következett, hogy még rendes étteremből is csak kettő legyen. (Azóta szerencsére ennél több van. Mondjuk már akkor is a magyaróvári városrészben volt mind.) Az egyik legszembetűnőbb dologban azonban nem az akkor divatos „Fidesz vagy kisgazdák?” volt a kérdés tárgya. Ennél jóval húsbavágóbb témán ment a vita: Szép Házak magazin vagy Lakáskultúra? Vagyis hogy melyiket tegyük ki az újonnan épített ház egyik legjobban látható pontjára a vendégek érkezésekor.

Emlékeim szerint majd' mindenki lakáskultúrás volt, leszámítva azokat, akik kerttel, konyhával, kamrával együtt szerepelhettek a konkurencia hasábjain.

A szakújságírás csodálatos dolog. Legyen az vasút, legyen az informatika, legyen az sci-fi vagy bor. Magam miatt tudom, hogy borról írni például jó. Ám egyszer csak eljött a pillanat, amikor valamiféle titkos erő miatt elkezdtem sejteni, mi több, érezni, hogy van, kell legyen ennél jobb is. Akkor még nem kristályosodott ki előttem, hogy pontosan mi is lehet az a dolog, ami még a bornál is izgalmasabb, de aztán egy véletlennek köszönhetően kezembe került a Mindenre Választ Adó Magazin a geisenheimi egyetemen a kertész- és tájépítő mérnökhallgatóknak szánt ingyenes kiadványok között.

Fenntarthatóság és recycling

A neve az, hogy Temetőkultúra. Friedhofskultur németül. A Lakáskultúra innentől gyakorlatilag meg is szűnhet, a kilencvenes éveknek vége, legkésőbb Paul Kalkbrenner – később ébredőknek Angela Merkel – óta tudni lehet, hogy a trendek ma már egyértelműen Berlinből, de minimum a festői Braunschweigből érkeznek.

Életmódmagazin? Please. Halálmódmagazin!

A szakfolyóirat a halál kultúrájának II. János Pál pápai értelemben vett szemléletmódját próbálja a maga módján pozitívan alakítani hónapról hónapra, lapszámról lapszámra. A témaválasztását tekintve Németországban is egyedülállónak, így egyben piacvezetőnek is számító lap alig 3000 példányban, 18.20 eurós áron, 48 oldalon jelenik meg, célközönségét a médiaajánlat szerint temetőgondnokok, krematóriumi munkatársak, temetőüzemeltetők, virágboltosok, temetőbeli és egyéb kertészek alkotják. Hogy mióta létezik a kiadvány, arra csak egymásnak ellentmondó információkat találni: az internet szerint 1997 óta adják ki, a lap fejléce azonban a 106. évfolyamról számol be.

Hozzám a lap 2016. februári száma jutott el, remélem, megértik, hogy nem bírtam ki, hogy ne osszam meg ezt a Mandiner közönségével. Kezdjük rögtön a harmadik oldallal. Egy átlagos magazin esetén ez egy átugorható, érdektelen történet, hiszen senkit nem érdekel, mit akar üzenni a főszerkesztő, pláne ha csak azt önti szövegbe, ami az egy oldallal arrébb lévő tartalomjegyzékben pontokba szedve már szerepel. De nem itt!

A Friedhofskultur tökös főszerkesztője, bizonyos Roman Hoefers rögtön a címben hitet tesz a nagybetűs Élet mellett: az életörömtől kicsattanó Méz és almalé című írásában bátran vall arról, hogy mennyire jól tud esni a megmikrózott almalé egy kis mézzel, pláne ha esik kint a hó, ő pedig mindezt egy fűtött helyiségből követheti. De nem a Temetőkultúrát olvasnám, ha ne lenne benne legalább egy halálos csavar. A főszerkesztő ugyanis annak kapcsán nyalt bele képzeletbeli mézescsuprába, hogy egy brémai városrész temetőgondnoka almafákat ültetett a sírok közé, hogy aztán a temetőt azok kipréselt termésének eladásából tartsa fenn. Rögtön új értelmet nyert a dédi almaleve!

A Hónap Halottja és Növénye

A lap felépítése követi a szaklapok aktuális trendjeit. Az elején a szakmai újdonságok, HR-hírek, konferenciabeszámolók, középen egy kis kertészeti rovat némi temetőmenedzsmenttel megspékelve – van egy cikk a brémai terroirt újraértelmezni vágyó almafaültető gondnokról is –, hogy aztán a Németországban a napilapokban is rendszeresen jelentkező jogi rovat jöjjön. A szaklap persze nem fordul önmagába, van nemzetközi kitekintés is: az Utazás rovat a Mann-szigeten lévő viking temetőket mutatja be a Hónap Halottja – sajnos nem így hívják, de majdnem – rovat előtt, ahol némi spéttel a 2014 nyarán elhunyt Peter Scholl-Latourról közölnek nekrológot.

A Hónap Temetői Növényéről készült cikket például így promózzák:

Az aktuális híreknek magyarra lefordítva olyan címeket adnak, mint

  • Élőben közvetítettek egy gyászszertartást
  • Tiltakoznak a törvénymódosítás ellen a sírkőfaragók
  • Az emlékezés tere az idei Temetőnap mottója
  • Moszkva: WiFi-kapcsolat a temetőkben
  • Tilos a hamuszórás Bajorországban


A híreket egy oldalnyi hirdetés szakítja meg, teli álláshirdetéssel. 2016 februárjában Hannoverben és Gelsenkirchenben temetőkertészt, az észak-rajna-vesztfáliai Bad Oeynhausenben pedig temetőügyi vezetőt keresett az ottani evangélikus egyházkerület. Utóbbihoz az Office-programok készségszintű ismerete, valamint „a munkakörrel való feltétlen azonosulni tudás” mindenképpen szükséges, előbbiekhez elég a jogosítvány.

Kitalálni az ügyfél gondolatait

A konferenciabeszámolók a témának megfelelően izgalommentesek, egy kivétellel: nemrég létrehozták ugyanis Németország első olyan temetőjét, amiben állat és ember közös sírban nyugodhat. Az erről szóló szemináriumot megéneklő tudósítás egy Fritz Pahlke nevű evangélikus lelkészt idéz, aki szerint mind az állatok, mind az emberek Isten teremtményei, így hát senkinek nem lehet kifogása a közös sír használata ellen. A lelkész szerint különösen a mai korban nem, amikor az elmagányosodás miatt sok idős embernek nincs más társas kapcsolata saját kutyáján, nyulán, macskáján kívül. A lap temetőtanácsadóként (!) dolgozó szerzője azért említést tesz arról is, hogy ebben az ötletben bőven van pénz, hiszen 28 millió háziállatot tartanak csak Németországban.

Pár oldallal arrébb arról elmélkedik a lap, milyen ma egy sikeres temető, hogyan képes elérni egy helyi közösség, hogy szülötteik otthon akarják örök álomra hajtani fejüket. A megoldás az emberközeliségben rejlik. Az ügyfelekkel való kapcsolattartásban: a szerző elismeri, hogy egy reprezentatív közvélemény-kutatást drága mulatság elvégezni egy-egy temető célcsoportjának körében, ezért inkább azt javasolja, hogy bátran kérdezzék meg az odalátogatóktól, milyen szolgáltatásokat, növényeket, sírkialakítási módokat várnak el egy temetőtől. A legjobb, hogy minderről az „ügyfelek temetőhöz kötése” szakkifejezés következetes használatával ír a német szaklap szerzője.

És akkor elérkeztünk a Hónap Temetői Növényéhez. A káposztafélék családjába tartozó Arabis ferdinandi-coburgii az. A németországi ifjú temetőkertészek 2015-ös bajnoka ezt ajánlja, mégpedig annak igénytelensége miatt. Alig kell öntözni, nem kell metszeni, a legtöbb német talajt bírja, a gyom nehezen nő ki mellette.

Nyugodjanak meg, ez a kép nem azt ábrázolja, hogy Angela Merkel a német ifjúsággal ásatja meg szüleik Németországának sírját, az ovisok csak almafákat ültetnek a temetőben. Azokat az almafákat, amikről a lap főszerkesztőjének egy mézescsupor jutott eszébe. Ezeknek a terméséből almalé készül majd, amit bárki megvásárolhat.

A projekt fenntartható temető néven fut, tervezik körte-, szilva- és meggyfák ültetését is a blumenthali temetőben, melyek termését szintúgy értékesíteni szeretnék feldolgozott formában. Egy sor szőlőt is telepítenek majd ide – még szerencse, hogy megbukott az elmélet, miszerint a bor ásványosságérzete azért van a pohárban, mert a szőlő az akár 10 méterig is lehatoló hajszálgyökerei felveszi a mélyben lévő kőzetek ízét. Nehéz helyzetben lenne a borszakma, ha a temetői szőlő szerteágazó hajszálgyökereinek tápláléka miatt kellene magyarázkodnia. Ugyanitt írják, hogy léteznek már biotemetők is, ám hogy pontosan mit értenek ezalatt, sajnos egyáltalán nem derül ki a cikkből.

A posztmortális emberi méltóság joga

Most jön a lapot eladni igyekvő címlapsztori: megnyitott ugyanis Németország első hindu temetője. Egy ilyen cikk egy-két oldalnyi terjedelemben országos hetilapokban is bőven elfér, a lapnak író kultúrantropológus korrekt tudósítást írt a megnyitóról, amin még Agninak, a tűz istenének is külön szertartást celebráltak. Egy oldallal arrébb folytatódik a Willkommenskontent, Németország első buddhista temetőjéről cikkeznek. Ezek tényleg olyan témák, amik az országos sajtóban is megfuttathatóak. 

A jogi rovat viszont egyértelműen a lap csúcspontja.

A Friedhofskultur konkrétan jogi vitafórumot rendezett arról, hogy mi legyen a halottak hamvaival, ha lejárt az idő, amit azok tárolására kifizettek. A két doktori címet is jegyző jogász, Prof. Dr. Dr. Tade M. Spranger arról ír, hogy kifejezetten jót tesz a temetőknek, hogy a német jogrendszertől idegen az „örök posztmortális emberi méltóság” intézménye, a halált követő emberi méltóság joga – és ezáltal az, hogy nem dobják ki a hamvait az urnából – ugyanis csak arra az időre illeti meg a halottat, amíg a sírhelyet vagy urnahelyet nem tölti be valaki más. Ennek időtartama tartományonként eltér: Berlinben például mind ásott sír, mind urna esetén 20-20 év, de Münchenben csak ennek fele. A volt NSZK-főváros Bonnban a földbe temetetteknek 30 év garantált pihenőidő jut, a hamvasztottaknak viszont meg kell elégedniük ennek felével. A jogász szerint kifejezetten izgalmas kérdés, hogy bár a hamvakat tartalmazó díszurna tulajdonosa egyértelműen a temető, de vajon sérti-e az emberi méltóságot bármennyire is, ha a garantált nyugvóidő lejártát követően a hamvakat eltávolítják belőle?

A cikkre Torsten F. Barthel írt választ, egy ügyvéd, aki önkormányzatoknak és különböző hatóságoknak való tanácsadásra specializálódott. Szerinte a jogászkolléga által felvetett problémának a megoldása, miszerint a hozzátartozók hazaviszik az urnát, kegyeletsértő, a halott helye ugyanis a temetőben van, pont. Szerinte az, hogy a minimális nyugalmi idő lejártát követően az urnát újra megtöltik, még nem jelenti azt, hogy ki kéne dobni annak tartalmát. Az ügyvéd nem ért egyet abban Sprangerrel, hogy ne lenne örökké tartó posztmortális emberi méltóság, a kollégája által felvetettek pedig szerinte ennek, valamint a személyiségi jogok alapvető figyelmen kívül hagyása.

És innen már csak könnyed témákkal szórakoztatja szakmai közönségét a lap.

Könnyen ide temethetik önt is, ha ész nélkül száguldozik a Mann-szigeten, ami ugye többek közt arról is híres, hogy nincs sebességkorlátozás az útjain.

Van könyvkritikai rovat is, három könyvről írtak recenziót.

De helyet kapnak a temetői kápolnák legfrissebb trendjei is, gyártónként listázva a legmenőbb mécseseket, gyertyaállványokat, fakereszteket és egyéb dekorációkat.

A slusszpoént, a végső ütést aztán a hátsó borítón lévő 1/3-as hirdetés viszi be.

Hullaházat üzemeltet? Hűtőkamráját tőlünk vegye.

  • Higiénikus
  • Ideálisan szigetel
  • Egyéni igényeknek szerint alakítható
  • Tartozékok, kiegészítők gazdag választéka
  • Különösen olcsó üzemeltetési költség


Hát így kerülhet közelebb a modern kor egyetlen tabujához bárki 18.20 euróért.

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az Orvosi Hetilapnak egy időben nagy rajongója voltam. Ahogy most a Magyar Temetkezés c. kiadványnak is az lettem, különös tekintettel a főszerkesztői beköszönőre: http://www.otei.hu/assets/uplo..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés