Tegnap ittam – Vayi 100 Éves Furmint 2015

2016. szeptember 14. 11:18

Unger Tamás
Borrajongó
Lehet-e szálkásítani az idős furmintot, és ha igen, hogy áll rajta az izompóló?

„A szárazfurmint-liga tekintetében kevesen próbálkoznak németes áramvonalasítással. Kísérletek azért akadnak, bár kétségtelen, hogy az olaszliszkai Vayi-dűlővel dolgozó hobbiborász-történész Ungváry Krisztán aktuális százévesén kívül pillanatnyilag nem tudnék példákat emlegetni. Ez ugyanis egy borászízlésszerű furmint, már ha hinni lehet egy régebbi interjú állításainak. Szembemegy mindennel, ami a tokaji öregtőkés szárazakat sztereotípiaként jellemzi. Történetesen: hordótlan, maradékcukrosan száraz, enyhén pezseg, ráadásul átlagalatti szesztartalma mellett még lokális viszonylatban olcsó is.

Bár nem látok érdemi piaci rést a németes feszességre a száraz tokajiak között, ez egy majd' háromhektáros kisbirtok tekintetében talán nem is akkora baj. Kérdés persze, hogy a borász önmegvalósításra vajon mennyire lett közönségbarát, másképpen fogalmazva: szélesebb körben érdekes, ugyanakkor szükségszerűen finom is. Lehet-e szálkásítani az idős furmintot, és ha igen, hogy áll rajta az izompóló?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában