Tüntetők helyett előfizetőket!

2016. október 12. 20:15

Balog Levente
Krónika
Mindenki jobban járt volna – főleg a Népszabadság –, ha az utólagos tömegdemonstrációk helyett mindenki rászánta volna azt a néhány ezer forintot havonta, és rendszeresen előfizetett volna a lapra.

„Az ideológiától független sajtószakmai tudás mindazonáltal nem hiányzott. Jómagam is a Népszabadság szerkesztőségében találkoztam igazi újságírói profizmussal, és tanultam meg az alapfogásokat – például azt, hogyan alakítsunk át egy 3000 leütéses cikket két, éppenhogy bővített mondatos rövidhírré fél perc alatt úgy, hogy a lényeg benne maradjon, amikor a 90-es évek végén néhány hetet gyakornokként tölthettem el ott. A lap hangvételét ugyanakkor az egyre zsigeribb jobboldal-ellenesség határozta meg, ami természetesen az objektivitást és a »mérvadást« is negatívan befolyásolta. Ettől persze még nem kellene beszántani, és kulturált újságíró természetesen szolidarizál a más nézeteket valló kollégákkal, ha nehéz helyzetbe kerülnek, de a kép árnyalásához nem árt megemlíteni.

A közhangulatra jellemző, hogy a lap felfüggesztésének hírére azonnal az Országház elé hirdettek tüntetést »a sajtószabadság védelmében« és a »diktatúra« ellen, amelyen a Magyar Idők című kormánylap példányait is elégették, ami meglehetősen sajátos képet fest arról, hogyan gondolkodik a magát liberálisnak és toleránsnak hirdető oldal a sajtószabadságról és az övétől eltérő véleményekről. Pedig mindenki jobban járt volna – főleg a Népszabadság –, ha az utólagos tömegdemonstrációk helyett mindenki rászánta volna azt a néhány ezer forintot havonta, és rendszeresen előfizetett volna a lapra.

Elismerjük, hogy ez meglehetősen prózai gesztus, kevésbé látványos, a Facebookon vagy a Twitteren sem mutat annyira jól, mint egy jó kis tünti, ahol jóízűeket lehet orbántakaroggyozni. De higgyék el: mi, újságírók sokkal jobban örülünk annak, ha előfizetnek a lapjainkra, mintha tüntetnek értünk, vagy a riválisainkat gyújtogatják.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 35 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az a helyzet, hogy a politikai napilapok közül a legtöbb magán-előfizetője a Népszabadságnak...volt.

Az eladatlan Magyar Idők halomban áll az újságosoknál. (De érdekes módon a MI nem veszteséges.)

A lap munkatársaival az új tulajdonos egyébként azt közölte, hogy nullszaldós üzleti terv esetén folytathatnák a munkát a Népszabadság munkatársai

Az atv.hu azt írta: gyakorlatilag lehetetlen feltételt szabott a kiadó a napilap számára.

A Kossuth téren összegyűlt mintegy ezer ember közül néhányan a Magyar Idők lapszámait égették el a “szimpátiatüntetésen”.



Érdekes, hogy amikor Simicska Lajos a gazdag laptulajdonos tulajdonosai jogait a maga sajtóbirodalmában ennél sokkal keményebben érvényesítette,

akkor ennek a közvélemény deformáló értelmiségnek nem jutott eszébe az, hogy a parlament előtt tüntessen az elbocsájtott és az ott maradó együttműködésre kötelezett munkatársak érdekében.

A racionális gondolkodást ilyenkor sutba dobják a közvélemény deformáló értelmiségiek.

A Népszabadság így járt a legjobban. A kutya se vette, az MSZP már tavaly kihátrált mögüle, most pedig a tulaj sem hajlandó tovább finanszírozni a veszteséget, amit az objektivitást és "mérvadást" erősen befolyásoló zsigeri jobboldal ellenesség IS okozott. Ilyen sajtótermékek tekintetében ugyanis erős a verseny: 444, Kettős Mérce, Népszava, HVG, 168 óra, satöbbi.

A "megszüntetéssel" viszont mód nyílt a kedvenc baloldali-liberális időtöltésekre: tünci a "rezsim" és a "diktatúra" ellen, brüsszeli ármánykodás, világsajtó telikürtölése a sajtószabadság "lábbaltiprásáról", egyebek.

Finomítok, mert igazad van. A kutya se vette az egykori eladásokhoz képest.

A kutya se vette ahhoz képest, hogy ez a "legnagyobb", "legbefolyásosabb" ellenzéki lap.

A kutya se vette ahhoz képest, hogy mennyi vásárló kellene a rentabilitáshoz.

A Magyar Idők viszont egy szempontból jó példa: pont annyira "független" és "magas szakmai színvonalú", mint a Népszabi, csak a másik oldalról.

Rosszhírkeltés témakörben éppen a most elsiratott Népszabadság volt az egyik élharcos... Persze társakat is könnyen talált magának, akár média (Népszava, 444, Kettős Mérce, HVG, satöbbi), akár politikai (MSZP, DK, PM brüsszeli képviselői) téren. Na meg némely "civil" szervezet is besegít mindig, ha a szükség úgy hozza (TASZ, Helsinki Bizottság, AI, satöbbi).

Ezeket a rosszhírkeltőket pedig a kormány által gründolt hivatásos jóhírjelentők ellensúlyozzák (888, Pesti Srácok, Magyar Idők, lokál, satöbbi).

Így teljesedik be Medgyessy prófétikus óhaja: akinek média kell, vegyen (csináljon) magának.

Nem tudom, mit értünk "Európán", de ha a közkeletű tévedésnek megfelelően az Uniót, akkor azért én a helyükben óvatosabban "röhögnék". Ha van "szarhalmaz", amely versenyképes velünk, akkor az éppen Brüsszel, a maga selejtes vezetőivel, átláthatatlan bürokráciájával és a valóságtól való tragikomikus eltávolodásával (lásd: "populizmus" narráció).

Hát igen! Ez már nagy áldozat lenne a tüntetőktől.
Előfizetés és vagy, hogy olvassák a Népszabadságot.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés