Magyar átok

2016. november 27. 9:40
Ficsor Benedek
Magyar Nemzet
Ha Georges-Louis de Buffon nem tévedett, akkor Balázs és műsora nem is igen köthet ki másnál, mint Andy Vajnánál, vagyis a Rádió 1-nél. Csak hogy megtörjék a magyar átkot.

Sebestyén munkássága jól ismert: ha egyetlen nevet kellene kiemelni a kereskedelmi szórakoztatás világából az elmúlt évtizedekből, tízből kilencen rá voksolnának. Ez azt is jelenti, hogy a szavainak súlya van. Akkor is, amikor a homoszexuálisokon vagy az egyetemi gólyatáboros nemi erőszak áldozatán gúnyolódik, és akkor is, amikor a celebritások emésztési szokásait elemzi. Balázs ma Magyarországon véleményformáló erő.

Ezért sem mindegy, hogyan kommunikálja munkahelye ellehetetlenítését. Olvashattuk sok helyen, milyen botrányosan végződött a Morning Show története. Amint kiderült, hogy nem hosszabbítják meg a rádió frekvenciaengedélyét, a műsorvezetők úgy döntöttek, lelépnek. Ez persze nem egyezett a vezetőség elvárásaival, összerúgták a port, elindult az üzengetés. Még a jó előre beharangozott utolsó adás is veszélybe került, mert nem volt biztos, beengedik-e egyáltalán a műsorvezetőket az épületbe. A műsor végül elkészült, Balázsék pedig hangsúlyozták: sajnálják, hogy ilyen csúnya, ilyen »magyar véget« ért a Morning Show.

Később a 168 Órának adott interjújában Balázs elmondta, hogy mint minden politikai akaratból létrejött rádió, a Class FM is »bűnben fogant«. »A média rohadtul átpolitizált« – mondta, majd hozzátette, a hatalmi nyomás az ő műsorukon nem érződött. Őket senki sem irányította, vagyis a Morning Show egy független márkanév, amely ugyanúgy ért véget, ahogy elindult: politikai akaratból. »Nagy magyar átok, ami rajtunk ül. Az elegancia, a nagyvonalúság, a szép befejezés nem jellemző ránk« – fogalmazta meg saját tételmondatát a műsorvezető.

Vagyis Balázs – és milliós hallgatótábora – világában létezik egy velejéig korrupt rendszer, amelynek közepén, mint a cápáktól hemzsegő óceánban egy idilli kis sziget, a maga romlatlan élővilágával, ott a Morning Show. Így pedig a műsort bármelyik rádióba elvihetik, hiszen a függetlenség szavatolja a hitelességüket, akárkinél is dolgoznak majd.

Ha Georges-Louis de Buffon nem tévedett, akkor Balázs és műsora nem is igen köthet ki másnál, mint Andy Vajnánál, vagyis a Rádió 1-nél. Csak hogy megtörjék a magyar átkot.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha egy takarítónőt elküldenek, az piacgazdaság. Ha egy újságírót, vége a világnak?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés