Csaknem minden hatodik magyar külföldön születik

2017. március 27. 11:37
2010 és 2016 között 78 ezer külföldön született gyermek magyar anyakönyvezését kérték – derült ki egy adatigénylésből. Ez nem sokkal kevesebb, mint ahány gyermek tavaly született Magyarországon.

A magyar gyerekek 15 százaléka nem itthon jön a világra, mert annyi fiatal magyar él már külföldön – hangzott el az RTL Klub vasárnap esti Híradójában. Egy magyar család arról mesélt korábban a Házon kívül című műsornak, hogy nemrég költöztek haza Észak-Skóciából, de a visszaállás nem megy zökkenőmentesen: a nagyobbik gyereknek például hónapok óta nem sikerül TAJ-kártyát intézniük. Szeptemberben óvodába kellene iratnia a gyereket, de TAJ-kátya nélkül ez nem fog menni – mondta a családfő.

Hogy hány magyar vállalt külföldön gyermeket, eddig nem lehetett tudni, most azonban az LMP adatigénylésére a Fővárosi Kormányhivatal kiadta a pontos számokat, és ebből derült ki, hogy a magyar gyermekek közel 15 százaléka külföldön születik. 

2010 és 2016 között 78 ezer külföldön született gyermek magyar anyakönyvezését kérték. Ez nem sokkal kevesebb, mint ahány gyermek tavaly született Magyarországon (2015-ben 91.690 gyermek született itthon a KSH adatai szerint). A most kiadott adatok szerint átlagosan havi ezer magyar gyerek születik külföldön.

A diplomás fiatalok hazacsábítását célzó Gyere haza, fiatal program keretében 2015 óta 57 millió forintból 105 fiatal tért haza. Tavaly júniusban bejelentették a program befejezését.

 
 

 

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nyilvan. A kovetsegnek honnan kene tudni hogy van-e a magyaron kivul masik allampolgarsagod is, mikor beballagsz magyar utlevellel es a gyerek szuletesi anyakonyvi kivonataval es kered neki a magyar anyakonyvezest/utlevelet?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés