Lánczi: Mindenkinek el kell utasítania a Momentum akcióját!

2017. május 19. 21:08
A Figyelő főszerkesztője szerint a Momentum csütörtöki akcióját pártállástól és politikai ízléstől függetlenül mindenkinek el kell utasítania. „Akarunk-e ilyen országban élni?” – tette fel a kérdést.

Lánczi Tamást az M1 aktuális csatornán pénteken arról kérdezték, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke csütörtökön megjelent az Origo portál szerkesztőségében. A főszerkesztő úgy fogalmazott: az, hogy egy most alakult párt elnöke egy újságírót „fenyeget meg, nyomást gyakorol rá és megpróbálja elbizonytalanítani a munkájában”, nagyon veszedelmes precedens, amire  szerinte nem volt példa a rendszerváltás óta.

Hangsúlyozta: ha most ezt szó nélkül hagyják a médiában dolgozók, a közbeszédet alakítók, akkor holnaptól bármelyik pártvezető vagy aktivista érezheti úgy, hogy egy őt sértő cikk miatt bemehet bármelyik szerkesztőségbe, odamehet egy újságíróhoz, „megfenyegetheti, összetörheti a gépét, meglegyintheti, megverheti”. „Akarunk-e ilyen országban élni?” – tette fel a kérdést.

Lánczi Tamás szavai szerint az eset előzménye az volt, hogy az Origo egyik munkatársa írt egy cikket, amelyben szerinte teljesen legitim kérdéseket tett fel a Momentum működéséről, arról, honnan finanszírozzák magukat. Úgy folytatta: erre egy olyan pártnak, amely azt mondja magáról, hogy a közélet átláthatóságáért küzd, illik válaszolnia, és „nem az a válasz, hogy bemegyünk a szerkesztőségbe és letorkoljuk az újságírót és utána az interneten fenyegető bejegyzéseket helyezünk el, hogy bezárunk bizonyos médiumokat”. „Ez az ötvenes évek szelleme” – fogalmazott a Figyelő főszerkesztője.

Kiemelte, egy közszereplőnek tűrnie kell, hogy megjelennek róla olyan cikkek is, amelyekkel nem ért egyet; ha pedig személyiségi jogokat sértőnek vagy rágalomnak érzi egy cikk állításait, „el lehet menni a bírósághoz (...), de nem embereket megfenyegetni”.

(MTI)

Összesen 127 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bolhából elefántot...Normális társulat ír egy mailt a szerzőnek, hogy nem tetszett az írás, de esze ágában sincs odamenni, mert ezzel igazából semmit ( csak egy kis reklámot..., hiszen beszélnek róluk) nem lehet elérni.

Kb úgy várják a bocsánatkérést, mint az a csecsen az emlékművet dobálótól.

remek. ha lánczi figyelt volna, észrevette volna, hogy ez már meg is történt.

viszont pártállástól függetlenül elítélendő:
- a lánczi-féle századvég közpénzsikkasztása
- a lánczi által is használt propagandamédia működése

lánczi lesz szíves ezekkel együtt követelőzni az igazságért.

Hát, akasztásról egyedül te beszélsz, bár Bayer Zsótit se kell félteni...

Eddig a Jobbik keltette az emberben a barna ingesek benyomását, agresszivitását, mindenen, mindenkin való átgázolását, s lám most ehhez felzárkózott a Momentum is.

A szomorú, hogy a ballib kommentelők számára ez csak játék, f elejteni való szösszenet, míg fordított esetben Brüsszelig szaladnának, s náciznának, holott a náci attitűd naponta az ő oldalaikon jelenik meg.

Értelmes ember nem szavaz a Momentumra, László Károly már régebben megfogalmazta, van ..... náci is.

Persze azért jó, hogy összeáll a Momentum arculata, így legalább nagy tévedést nem követhetnek el a választók.

Egyébként meg a Momentum csak lejáratja a valódi liberalizmust.

Szavaidból azt veszem ki, hogy Te a demokratikus küszöböt, az európai mércét átlépett Jobbik aktivistája vagy, azért szeretnél akasztani, bocsánat embereket úsztatni a Dunán. Egy Jobbikosból, bocsánat nyilasból sem lesz soha sem szalonna. De remélem, hogy a kormány közelébe sem fogtok kerülni mocskos nácik.

"A szomorú, hogy a ballib kommentelők számára ez csak játék, f elejteni való szösszenet, "

kicsi fordítva ülsz a lovon. praktikusan az egész "ballib" közönség kifejezte rosszallását a momentum akciójával szemben.

pont te vagy az, aki legyintesz arra, hogy
1. kovács andrás hazugságokkal teli lejárató propagandacikket ír hajnal miklósról
2. és ez így megy minden médiumnál, amit orbán köre megkaparint. (ami a média nem elhanyagolható szelete)
3. eközben kubatov verőemberei akadályoznak meg népszavazásokat
4. de eljárás nem indul, mert polt péternek nincs kedve a haverokat megbüntetni

Nyilasokkal, nácikkal ugyan szoktam szóba állni, de most Veled kivételt teszek. Nem gondoltam volna, hogy Héjjas Iván dédunokáját olvashatom a Jobbik színeiben a mandineren nosztalgiázni az orgoványi vérengzésen.

Ti ugyanúgy nem kelletek a nemzetnek, mint Kun Béla, Momentum reinkarnációi.

1. annak a cikknek semmi köze az átlátszóhoz.
2. no comment
3. mert lényegtelen. aki hajlandó elfogulatlanul belegondolni, annak nyilvánvaló, hogy a fidesz bérelte fel őket.
4. http://24.hu/kozelet/2016/08/1..

„Akarunk-e ilyen országban élni?”
Nagyon jó kérdés. Kár, hogy Lánczinak ez az elmúlt pár évben nem jutott az eszébe.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés