Meg fogják változtatni a fiatalok a Közel-Keletet

Ok, boomer! – a közösségi médiából származó kifejezés az elmúlt hónapokban nemcsak a netes felületeken terjedt futótűzként, de lassan beférkőzött az offline világba is. Az idősebb generációkat kifigurázó mém jól jelképezi a globális társadalomban szocializálódó tizen- és huszonévesek szüleikkel és nagyszüleikkel szembeni frusztrációját. Míg nálunk, Európában és Magyarországon a fiatalok idősebbekkel szembeni frusztrációja elsősorban a válság utáni gazdasági nehézségekben, valamint technológiai, ideológiai és kulturális kérdésekben manifesztálódik, addig a Közel-Keleten egész más jelentéssel bír. Ebben a térségben ugyanis az örökül kapott világ etnikai, vallási feszültségek és konfliktusok által szétszaggatott közösségekből, a titkosszolgák és katonatisztek által működtetett autoriter rendszerekből és gazdasági kilátástalanságból áll. Egy ilyen helyzetben az arab, török, kurd vagy éppen iráni fiataloknak nemcsak azon kell aggódniuk, hogy tudnak-e valaha lakást vásárolni, vagy van-e jó minőségű wifi az iskolában, hanem hogy lesz-e valaha munkájuk, ki tudnak-e jutni az országból; és ha nem, van-e értelme egyáltalán családot alapítani egy olyan helyen, ahol a háború bármelyik pillanatban kitörhet.

EGY ÚJABB ELVESZETT NEMZEDÉK

A Közel-Kelet és Észak-Afrika a világ egyik legfiatalabb régióját alkotják. Az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig egy átlagos nő 5 vagy annál több gyermeket szült a térségben. Ez az arány a modernizáció következtében mára 2,8-re zuhant, ami továbbra is jóval magasabb, mint az európai uniós (1,6) vagy akár a világátlag (2,4). Ennek hatására a térség lakosságának több mint fele 24 év alatti, egyes államokban pedig 60-70 százaléka 30 év alatti.