Ha van pozitív precedens, ami az elnök szeme előtt lebeghet, az éppen ’68: miután De Gaulle feloszlatta a Nemzetgyűlést, a politikai-társadalmi válságtól megriadt franciák a választásokon kényelmes többséget szavaztak a kormányzó pártnak.
Volt azonban példa arra is, hogy a feloszlatás rosszul sült el: 1997-ben Jacques Chiracnak nemhogy nem sikerült új lendületet adnia a kormányzásának, de baloldali nemzetgyűlési többséget és Lionel Jospin miniszterelnököt kapta a nyakába.
Macronnak éppen egy esetleges kohabitáció áll a legkevésbé az érdekében.
November 6-án a Le Journal du Dimanche arról számolt be, hogy az elnök stábjában és pártjában már kész a protokoll a feloszlatásra és a kampányra, s az utóbbihoz szükséges forrásokat is előteremtették. Élisabeth Borne miniszterelnök is megpendítette a lehetőséget – közben viszont mind a kormányszóvivő, mind a fő kormánypárt szóvivője arról nyilatkozott, hogy a feloszlatást el kell kerülni, s a Politicónak több belső forrás is azt jelezte, hogy nem látják tényleges jelét nagy kampánykészültségnek.
A kérdés az, kinek kedvezne az új választás kiírása. Egy felmérés szerint leginkább a Nemzeti Tömörülésnek, a kormányerők aligha tudnák növelni a mandátumaik számát, az erőviszonyok nem változnának érdemlegesen. A feloszlatással való fenyegetőzés viszont alkalmas lehet arra, hogy együttműködésre kényszerítsék a Köztársaságiakat, akiknek a frakciója egy esetleges új választással tovább morzsolódhat.
A hírhedt 49-3
A macroni kormányzat korlátozott cselekvőképességének legfőbb bizonyítékát azonban nem a feloszlatásról szóló pletykák, hanem az alkotmány 49. cikke 3. paragrafusának (49-3) immár sorozatos életbe léptetése jelenti.
Nem nehéz a kormányzást megbénító, végeérhetetlen parlamenti vitáktól mélységesen irtózó De Gaulle tábornok keze nyomát észrevenni e paragrafusban, amelynek értelmében
a kormánynak lehetősége van úgy dönteni, hogy vállalja a felelősséget, és berekeszti egy törvényjavaslat vitáját, az pedig szavazás nélkül elfogadásra kerül.
Ha viszont a következő huszonnégy órában az ellenzék a képviselők minimum tizedének aláírásával bizalmatlansági indítványt nyújt be, s ezt megszavazza a Nemzetgyűlés, a törvényjavaslat megy a kukába, a kormány pedig megbukik.