A nagy szakértői svindli

„Még a teatralitástól nem idegenkedő olasz politikai kultúrában is szokatlan esemény történt a minap. Egy tájékoztató során, miközben Mario Monti újdonsült miniszterelnök és kabinetje bejelentette az átalakításokat és drámai módon ecsetelte a megszorítások szükségességét, Elsa Fornero munkaügyi és szociálpolitikai miniszter elsírta magát.

Az igen impresszív akadémiai háttérrel rendelkező, a nyilvánosság szemében a »szakértőt« megtestesítő Fornero annak az eszménynek az egyik legjobb példája, mely az utóbbi másfél hónapban uralni kezdte a válságkezelésről szóló nyilvános vitákat. A meghatározó vélemény szerint a csőd közvetlen közelébe került európai államokat csak az alapvetően apolitikus »szakértők« vezethetik ki a válságból, menthetik meg rövid távon. E megközelítés hátterében valószínűleg az áll, hogy a véleményformáló elitek a jelenlegi euró-övezeti válságban alapvetően technikai/fiskális problémákat látnak, leginkább az államadósság magas szintjét, az államháztartási hiány tarthatatlan arányát, és ezzel párhuzamosan a versenyképesség romlását. A válságot – nagyon leegyszerűsítve – e szerint az okozta, hogy vannak olyan tagállamok, ahol nem vették olyan komolyan az euró mögött álló fiskális követelményrendszert (lásd a Maastrichti-kritériumokat) ez pedig, úgymond kirántotta az euró alól a talajt, és a nemzetközi pénzügyi körök illetve befektetők, azaz a piac, csupa nagybetűvel, lényegében ezt »büntetik«. Ebből kiindulva a megoldás is nagyon egyszerű, szakértői szemmel át kell tekinteni és -strukturálni az adott országok költségvetését, ez leginkább a jóléti kiadások lefaragását jelenti, és ennek alapján helyre kell állítani a különféle makrogazdasági mutatókat. Az egyensúlyi mutatók javulásával párhuzamosan a versenyképesség is nőni fog, és így az euró pozíciói is javulnak majd. E feladat elvégzéséhez pedig alapvetően »politikamentes« szakértőkre van szükség, akiket nem befolyásolnak a nemzeti politika hagyományos törésvonalai, és ezért képesek csak az előttük álló, rendkívül nehéz feladatra koncentrálni.Hogyan mentsük meg ezeket az országokat? Nem vitatva az előbbi érvelés kiinduló helyzetértékelésének több pontját, mégis úgy vélem, hogy a felajánlott megoldás szempontjából »a fából vaskarika« klasszikus esetével állunk szemben. Szakértőkre mindenképpen szükség van, főleg egy válságos időszakban. Kellenek olyan megkérdőjelezhetetlen szakmai tekintélyek, akik képesek megfelelő szakpolitikai tervek kidolgozására. De politikusok nélkül egyszerűen lehetetlen a válságból kivezető utat megtalálni.”