Erdő Péter: Tovább kell adni Isten szeretetének igazságát

2012. december 25. 09:40

Az a hivatásunk, hogy vigyük el a karácsonyt mindenhová, vigyük el mindenfelé a világban. Tovább kell adni Isten szeretetének igazságát és örömét az egész világnak – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek kedden Budapesten, a Szent István-bazilikában tartott karácsonyi éjféli szentmisén.

2012. december 25. 09:40

Erdő Péter, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a zsúfolásig telt Szent István-bazilikában szentbeszédében úgy fogalmazott: „Olyan nagyszerű látni azt, hogy Afrikában vagy Távol-Ázsiában komolyan hívő, imádkozó katolikus közösségek növekednek, hogy ők is sugározzák maguk körül a segítő szeretet példáját, mint Boldog Teréz anya tette Indiában”. Rámutatott: a karácsony örömhíre „Isten emberszeretetének igazsága”, a megtestesülés és az ember szabadulásának titka. Felhívta a figyelmet arra: „A hit évében vegyük észre, hogy mindannyian küldöttek vagyunk, akárcsak Jézus születésének történetében az angyalok és a pásztorok”.

 
Erdő szólt arról is, hogy az angyalok Isten küldötteiként fedték fel az újszülött kilétét, az angyali üzenet pedig elmondja azt is, hogy ki született: a Megváltó, Krisztus, az Úr, s ezek mind a Felkent, a Messiás, „a várva várt Szabadító elnevezései”. Az angyali üzenetben „egyetlen Szabadítóról van szó, aki nem győztes hadvezér, hanem a betlehemi gyermek”, a Felkent, a Messiás cím pedig az üzenetben egyértelművé teszi, hogy itt arról az eljövendőről van szó, akire a választott nép várakozik – jegyezte meg. A katolikus főpásztor homíliájában kiemelte: karácsony szentestéjének lényege, hogy ezen a napon született Jézus, mert „elérkezett a végső idő, amelyet az ószövetségi próféták megígértek”. A bíboros utalt arra: „A szépen ünnepelt karácsony talán csendesebb, meghittebb mint a hajszolt hétköznapi élet, mégis éppen ez a nap az önmagunkból való kilépés ünnepe”, ami „megnyílást kíván Isten és a többi emberek felé, gyakorlatias, hatékony, figyelmes, segítő szeretetre indít”.
 
A bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek megjegyezte: ez az ünnep „kötelez arra is, hogy számot adjunk reménységünk okáról, hogy elbeszéljük Isten nagy tetteit, hogy továbbadjuk hitünket családunknak, rokonainknak, de a távolabb állóknak is”. Erdő hangsúlyozta: a karácsony mindennél jobban kötelez arra is, hogy észre vegyük „minden egyszerű, szegény emberben magát Krisztust, aki nálunk keresi a szállást. Ha pedig minket nem méltatnak figyelemre, döbbenjünk rá, hogy ebben is Jézus társai vagyunk. Egyszerűek a világ előtt, de Isten örömhírének hordozói”. Erdő Péter megemlítette, hogy „a szabadulás, amit Jézus hozott, nem csupán valami általános jó hír, hanem közvetlenül hozzánk szól, minket tesz szabaddá. Mert szabad ember az, akinek lehetősége van rá, hogy értékeket valósítson meg, akinek lehetősége van arra, hogy jó és értelmes dologra használja az életét”. Életünk legnagyobb esélye az örök boldogság, ha erre Krisztus lehetőséget hozott nekünk, akkor miénk a legnagyobb szabadság, akkor mindig van értelme az életünknek – fűzte hozzá. A szentmisén részt vett Alberto Bottari de Castello, a Vatikán magyarországi nagykövete is.

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2013. január 18. 23:34
Ja, egyébként az én "vele" szavam az Szent Pálra vonatkozott. Khmmm...
Csomorkany
2013. január 18. 23:33
Ebben nincs vita. "Velük", és tagadhatatlanul meglepő számomra, hogy Péter nincs az első helyen. Viszont a három szorosan összetartozó említés közül az első és a harmadik esetben eléggé hangsúlyosan csak Péter a fontos. Jó, az utolsó esetben Péter meggyőzése. Azért a zsinati gondolkodás a katolikus egyháztól sem idegen, és nyilvánvaló, hogy a körülmetélkedés kérdésében zsinati jellegű döntés született. Nota bene azután, hogy Szent Péter közvetlen isteni sugallatra hallgatva megkeresztelte Kornéliuszt...
kgyula
2013. január 18. 23:23
"ezt Péter és a jeruzsálemi oszlopok is elfogadták, és a tanításban is egységben van vele." Velük... Itt a különbség: szerinted csak Péter, szerintem a többi apostol is. Szóval akkor még egyszer (mert már említettem, gonoszkodva említve a sorrendet - Jakab és Kéfás): "És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyujták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk" Gal 2, 9. Tehát nem csak Péter. És ha most azzal jösz, hogy ez a második út alkalmával volt, akkor azt felelem, hogy méginkább nem volt primátusa Péternek, mert inkább kellett volna azt elérnie idővel, egy későbbi időpontban, semmint utóbb osztoznia a többivel a vezető szerepben.
Csomorkany
2013. január 18. 22:57
Mindenesetre van közöm a jezsuitákhoz :-) Úgyhogy engedelmeddel: 1. arra semmi nem utal, hogy Pál közvetlenül be akart volna mutatkozni a jeruzsálemieknek, de ezt már valóban végigrágtuk. Ha ezt olvasod ki, felőlem... 2. a levél első részére vonatkozóan bemutattam egy értelmezési logikát, amire eddig még csak annyit válaszoltál, hogy nem jó. De hogy akkor miért emlegeti Pál a galatáknak a jeruzsálemi útjait, arról semmi. Szóval szerintem ez egy erőst logikus tekintélyi érvelés. Pálnak magának elég a meggyőződés, hogy őt Isten kiválasztotta, de a galaták felé ezt a személyes meggyőződést azzal erősíti meg, hogy ezt Péter és a jeruzsálemi oszlopok is elfogadták, és a tanításban is egységben van vele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!