Melegházasság: ateisták és marxisták is támogatják a pápát

2013. január 10. 14:06

A „ratzingeriánus marxisták” és egy ateista közéleti szereplő is támogatja a pápát az azonos neműek házassága elleni küzdelemben, akinek a francia rabbi melegházasság-ellenes tanulmányát idéző karácsonyi beszéde ellen idén jóval kevesebb támadás érkezett.

2013. január 10. 14:06

Sokkal kevesebb támadást váltott ki a pápa Római Kúriához intézett karácsonyi beszéde, mint amennyit az egyház képviselői kapni szoktak, amikor az azonos neműek házasságának bevezetését kritizálják – írja a L'Espresso olasz lap január 11-én megjelenő számában (és blogjában) blogjában Sandro Magister, az olasz katolikus tévé, a TV 2000 tanácsadója.

Ennek oka részben az lehet, hogy a pápa Gilles Bernheim francia főrabbinak a Francois Hollande szocialista elnökhöz írt 25 oldalas tanulmányát idézte, amelyben a vezető zsidó értelmiségi végig a melegházasság ellen, a hagyományos családfogalom mellett érvel.

Magister azt is megjegyzi: a pápa beszédére többek közt meghívták az olasz közélet egyik érdekes figuráját is, az ateista Ernesto Galli della Loggiát, aki a december 30-i Corriera della Serában aztán bőségesen idézte a rabbi tanulmányát – valamint kifejezte egyetértését vele és a pápával, ellenezve a „regnáló konformizmust” a melegházasság ügyében.

Loggia tevékenységét régóta számon tartja a Vatikán. Az illető felesége, Lucetta Scaraffia ráadásul rendszeresen ír a Szentszék félhivatalos lapjába, a L'Osservatore Romanóba, és közeli ismerőse a főszerkesztőnek, Giovanni Maria Viannak.

Azonban, mint Sandro Magister írja, nem Loggia az első az olasz szekularista értelmiségiek közül, akik nem osztják a balliberális konszenzust az azonos neműek egybekelését vagy épp az abortuszt illetően. Január 2-án Silvia Vegetti Finzi, egy híres olasz pszichoterapeuta foglalt állást az azonos párok örökbefogadási joga ellen a Corriera della Serában.

Mindezt pedig megelőzte a „ratzingeriánus marxisták” állásfoglalása: Pietro Barcellona filozófus, az „operaizmus” teoretikusa, Mario Tronti, Giuseppe Vacca politológus, Paolo Sorbi szociológus, akik korábban mind a kommunista párt tagjai voltak, ma pedig a Demokrata Párt tagjai, egyetértenek XVI. Benedek „antropológiai víziójával”, amelynek része, hogy a házasság egy férfi és egy nő közt jöhet csak létre, illetve hogy az emberi életet védeni kell a fogantatástól a halálig. A csoport utolsó, decemberi találkozóját az olasz jezsuiták által szerkesztett, a vatikáni államtitkárság jóváhagyását élvező La  Civiltà Cattolica szerkesztőségében tartották.

Magister egyébként azt is megjegyzi, hogy a Vatikánban attól tartanak: sem a következő, februári választásokat nagy eséllyel megnyerő Demokrata Párt, sem a Vatikán által egyébként támogatott (és katolikus) jelenlegi, technokrata válságkezelő miniszterelnök, Mario Monti nem fogja a Szentszék álláspontját képviselni az olasz közéletben melegházasság-ügyben. Ráadásul Andrea Riccardi, a Vatikánban nagy befolyással bíró Szent Egyed közösség alapítója és Monti nagy támogatója, aki szívesen exponálja magát a katolikus hierarchia kizárólagos képviselőjeként, eddig mindig csöndben maradt, amikor ezek a kényes témák szóba kerültek.
 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kal
2013. január 18. 03:32
"A veled való meddő vitát" én is feleslegesnek érzem, de mivel ezt az oldalt nemcsak te olvasod, ezért válaszolok a kérdéseidre. "Mutass olyan igehelyet akár az Ó akár az Újszövetségből, amely elfogadhatónak tartja az egyneműek kapcsolatát." Ajánlom mindenkinek a figyelmébe Sámuel I. könyvéből Dávid és Jonatán kapcsolatát. Tudom persze, hogy mivel nem egyeztethető össze a konzervatív keresztényeknek a homoszexuális kapcsolatról alkotott elképzeléseivel, ezért megpróbálják ezt is kimagyarázni, de tény, hogy a Szentírás többször, hangsúlyosan beszél arról, hogy milyen erős szeretet és vonzalom volt a két fiatalember között, akik közül Dávidnak - mint tudjuk - meghatározó szerepet kellett játszania a választott nép életében, el egészen odáig, hogy az ő házából származott a Messiás. Az újszövetségből pedig felhívom a figyelmet arra, amit Péter apostolnak üzent az úr, mielőtt elküldte Konéliuszhoz, a nem zsidó származású hívőhöz, akit a zsidók megvetettek a származása miatt: "Másodszor is megszólalt a hang: "Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd tisztátalannak."" (ApCsel 10.15). Jó lenne, ha meghallanák a mai homofóbok ezt a figyelmezetést, hogy a mai kor megvetettjeihez, a homoszexuális emberekhez nekik sem lenne szabad úgy viszonyulniuk, mint ahogy akkor viszonyultak a zsidók, az általuk megvetett nem zsidókhoz. Szó sincs tehát a "Szentírás relativizálásáról", sőt, épp ellenkezőleg! Nagyon komolyan kell vennie mindenkinek az egész Szentírást, és nem lenne szabad a melegekkel szemben érzett saját zsigeri indulatainak az igazolására felhasználni azt.
acido domingo
2013. január 17. 22:08
Üdv itt, érdeklődéssel szoktam olvasni a hozzászólásaidat.
kgyula
2013. január 17. 11:05
"...joggal mondhatjuk, hogy Isten nem haragszik a homoszexuális kapcsolat miatt..." :))) Nem vicces, nevetséges... Hogy Isten nem haragszik azért, amit bűn? Márpedig ezt épp olyan undorító bűnnek tekinti, mint az állatokkal való közösülést. Ld. 3Móz 18, 22-23. "22. Férfiúval ne hálj úgy, a mint asszonynyal hálnak: útálatosság az. 23. És semmiféle barommal se közösülj, hogy azzal magadat megfertőztessed, és asszony se álljon meg barom előtt, hogy meghágja őt; fertelmesség az."
magnamater
2013. január 17. 07:27
Saul haragja csakugyan azt bizonyítja, Dávid és Jonatán közt homoszexuális kapcsolat volt, de erre nem lehet jogot alapítani, és a homokosoktól nem lehet kevésbé viszolyogni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!