Ferenc pápa zöld jelzést adott Óscar Romero boldoggá avatásának

2013. április 24. 10:07

A Vatikán hétfőn engedélyezte Óscar Romero, Salvador 1980-ban meggyilkolt érseke boldoggá avatási eljárásának folytatását.

2013. április 24. 10:07

Romero megakadt boldoggá avatási eljárása újraindult” – adta hírül Vincenzo Paglia érsek, a Vatikán által vizsgált boldoggá és szentté avatási eljárások posztulátora. Az érsek elmondta, hogy az ügyről személyesen beszélt Ferenc pápával, aki reményét fejezte ki a salvadori érsek boldoggá avatásának „gyors lezárására”. A közép-amerikai ország katonai diktatúrája ellen szavát felemelő Romerót 1980. március 24-én gyilkolták meg, miközben misét mutatott be a főváros, San Salvador egyik kórházának kápolnájában. Halálának idei, 33. évfordulóján hazájában körmenettel emlékeztek meg a vértanúnak tartott Romeróról.

Boldoggá avatási eljárása 1996-ban kezdődött a Vatikánban. II. János Pál a 2000-es szent évben a XX. század mártírjai között említette Romerót. A boldoggá avatás lezárását a VaticanInsider hírportál szerint eddig az akadályozta, hogy Romero a Vatikánban „fenntartással” kezelt felszabadítási teológia követője volt. Romero haláláért egyedül Álvaro Rafael Saravía salvadori századost ítélték el.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2013. április 25. 15:21
Most oszt jól lebuktattál. Elvonulok egy sarokba szégyellni magam. Akkor megbocsátasz?
regiszter
2013. április 24. 21:21
Már a megválasztása napján mondtam, hogy Ferencünk kommunista. Persze legalább következetes, hiszen a kereszténység sem más mint az antikvitásból itt maradt vallásos kommunizmus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!