Beer: Bosco Szent János öröksége ma is utat mutat a gyermeknevelésben

2013. május 23. 17:07

Az ifjúság atyjának és tanítómesterének nevezte Bosco Szent Jánost a váci megyés püspök.

2013. május 23. 17:07

Beer Miklós a szalézi szerzetes rend alapítója ereklyéjének szolnoki fogadása alkalmából tartott csütörtöki szentmisén azt mondta, Don Bosco szellemi öröksége utat mutat a mai fiataloknak és minden hívő embernek. A megyés püspök a zsúfolásig telt szolnoki plébániatemplomban kiemelte: a szalézi szerzetesrend tevékenysége máig a gyerekek és fiatalok nevelésére irányul, és Don Bosco szeretetpedagógiáját viszi tovább. Beer Miklós arról is beszélt, hogy a csütörtöki ünnepi szertartáson a hívek "együtt lehetnek" a rendalapító Bosco Szent János ereklyéjével és a boldoggá avatásra váró szolnoki születésű vértanú szalézi szerzetes, Sándor István szellemiségével.

Utóbbi munkásságát méltatva azt mondta: Sándor István helyi kötődése ajándék a Tisza-parti megyeszékhelynek és az egyházmegyének egyaránt. Az 1953. június 8-án „demokráciaellenes szervezkedés” miatt kivégzett magyar szerzetesnek személy szerint is köszönet jár mindazért, amit a magyarok az elmúlt egy évszázadban a szaléziaktól kaptak. Bosco Szent Jánosnak, a szalézi rend alapítójának ereklyéje május 17-én érkezett Magyarországra. A Don Bosco jobb kézfejét tartalmazó életnagyságú viaszfigurát tíz nap alatt tizenöt helyszínen tekinthetik meg az érdeklődők.

(Kép: Családháló.hu)

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
acido domingo
2013. május 26. 22:58
És ezt miért pont a katolikusoktól kérdezed? Másra ez talán kevésbé igaz? Ha tudsz bármilyen felmérést, ami igazolná, hogy a katolikusok fertőzöttebbek, akkor oszd meg velünk, ha nem, akkor talán kérj bocsánatot.
micream
2013. május 26. 11:29
vajon miert ragaszkodnak ennyire a gyerekneveleshez? miert nem felnotteket tanitanak, gyogyitanak apolnak vagy gondoznak idoseket, ahol kevesebb a kisertes?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!