A vatikáni szerződésre kíváncsi a DK

2013. november 06. 12:44

Gréczy Zsolt szerint elfogadhatatlan, hogy az ország nem ismeri a dokumentum tartalmát. A DK szóvivője úgy véli, felmerül a gyanú, hogy itt a „vatikáni mutyi”.

2013. november 06. 12:44

A Demokratikus Koalíció követeli, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a vatikáni szerződés októberben aláírt módosításának szövegét – mondta szerdán a párt szóvivője. Gréczy Zsolt hozzátette: a DK kormányra kerülve felmondja a megállapodást és a nulláról kezdi újra a tárgyalásokat. Úgy fogalmazott, hogy a kormány „titkos körülmények között” módosította szerződést, és elfogadhatatlannak tartják, hogy annak tartalmát nem ismeri az ország. Erős a gyanú, hogy „itt a vatikáni mutyi”, és a DK nem szeretné, ha a „vatileaks-iratokból” derülne ki, hogy mit művelt a kormány – mondta. A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc kérdést tesz fel Orbán Viktor kormányfőnek, arra kérve, hogy azonnali hatállyal küldje meg számára a teljes dokumentumot – közölte Gréczy Zsolt.

A vatikáni megállapodás módosítását október 21-én írta alá az Országházban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius. A Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti korábbi, 1997-es megállapodásának módosítása szerint az államival azonos módon biztosítják a katolikus egyházi intézmények finanszírozását. Semjén Zsolt az ünnepélyes aláírás után kiemelte: a megállapodás kitér az adó egy százalékának a kérdésére, a katolikus felsőoktatás és a közgyűjtemények helyzetére. Emellett rendezik a római Pápai Magyar Intézet régóta húzódó ügyét is – közölte. Semjén jelezte: a nemzetközi megállapodást törvényjavaslat formájában benyújtják az Országgyűlésnek, teljes egészében akkor lesz megismerhető.

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trespass
2014. február 24. 22:44
"Csuhások térdre, imához!"
Fahrenheit 451
2013. december 23. 14:15
Lásd. az előbbit. A papneveldékkel semmi bajom, ha gazdag egyházak finanszírozzák maguknak. (pl. a szcientológusok ugyanúgy szekta, mint a Hitgyüli, csak azt nem pénzeli a fidesz a zsebünkből.)
Fahrenheit 451
2013. december 23. 14:15
Virtuális fórumon joga van azt a stílusképletet alkalmazni, ami kifejezi a dolog kisebb vagy nagyobb jelentőségét.
Fahrenheit 451
2013. december 23. 14:15
"A stílus maga az ember!" Ahogy a stílustalanság meg embertelenség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!