Czike Imre János ciszterci szerzetes kapta a Hit pajzsa díjat

2014. február 24. 17:30

Czike Imre János atya, ciszterci szerzetes vehette át a Parma fidei - Hit pajzsa elnevezésű díjat a budai Szent Imre-plébániatemplomban február 22-én szombaton. A kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapjához kapcsolódó kitüntetést 13. alkalommal adta át Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye.

2014. február 24. 17:30
Bolberitz Pál, a díjat elsőként kiérdemlő teológiai professzor laudációjában rámutatott: a kommunista időszakban Czike Imre János atya végig kitartott szerzetesi fogadalma és elvei mellett, és azokat nyíltan meg is vallotta. A jelenleg Zircen élő szerzetes papot méltatva arról is beszélt, hogy akik ismerhették a 81 éves ciszterci szerzetest, azok mindig bátorítást nyerhettek a belőle sugárzó derűből.
 
A díjat megköszönő Czike Imre János 48 évnyi papi és 53 évnyi szerzetesi életére visszaemlékezve elmondta: a hit Isten ajándéka a hívő ember számára, amelyre válaszolni kell – meg kell élni imádsággal és munkával. Az Isten sokféle munkát adhat, a lényeg az, hogy az ember az ő akaratát teljesítse.
 
A Hit pajzsa-díjat Horváth Béla volt kisgazda politikus és a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író alapították 2002-ben. Azoknak az egyházi személyiségeknek ítélik oda minden évben, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz. Az elismeréssel járó vörösréz pajzs Madarassy István ötvösművész munkája. A díjat a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan adják át minden esztendőben.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!