Simon–Welsz-ügy: behívta Mesterházyt a nemzetbiztonsági bizottság

2014. március 25. 16:03

Ténymegállapító vizsgálatot indít a Simon–Welsz-ügyben az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, ezért behívták a testület április 3-i ülésére Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét és Rubovszky Györgyöt, a mentelmi bizottság KDNP-s vezetőjét.

2014. március 25. 16:03

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága ténymegállapító vizsgálatot indít a Simon-Welsz-ügyben – döntött a testület egyhangúan az Index szerint, miután Molnár Zsolt MSZP-s bizottsági elnök elhagyta az üléstermet .

A vizsgálatot kezdeményező Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke elmondta: készített egy idézést, amiben április 3-án 10 órára Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét és Rubovszky Györgyöt (KDNP), a mentelmi bizottság elnökét hívják meg a bizottság elé. A meghívókat még kedden futárpostával juttatják el az érintetteknek.
 
Molnár Zsolt előzőleg azt kezdeményezte: minden parlamenti párt frakcióvezetőjét hívják meg, hogy nyílt ülésen számoljanak be arról, a frakciótagoknak van-e a magyaron kívül más útlevelük, illetve állampolgárságuk. Miután ezt a javaslatot a bizottság többsége leszavazta, Németh Szilárd viszont fenntartotta kezdeményezéseit, Molnár Zsolt az ülés levezetését átadta a fideszes alelnöknek.
 
Mesterházy Attila korábban nem jelent meg a mentelmi bizottság ülésén, ahová Rubovszky György hívta meg.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kálmán Szolga
2014. március 25. 22:19
várur tényleg igazad van: "Ehhez képest Simon-ügyben az összes bizonyíték rendelkezésre áll (és amiket még nem tudunk)." Lehet még a bizonyíték-előállítók sem tudják pontosan, milyen bizonyítékot lenne a legjobb hamisitani:)
kuwiq
2014. március 25. 22:19
a szarházy bátran elfutott mer szerinte nem törvényes... szerintem meg ő lesz lassan köztörvényes
Kálmán Szolga
2014. március 25. 22:18
várúr: "Ehhez képest Simon-ügyben az összes bizonyíték rendelkezésre áll (és amiket még nem tudunk)." Biztos vagy ebben? Még csak Welszt tették el láb alól, most folyhat a lázas "bizonyítékgyártás"
Kálmán Szolga
2014. március 25. 22:15
"Molnár Zsolt előzőleg azt kezdeményezte: minden parlamenti párt frakcióvezetőjét hívják meg, hogy nyílt ülésen számoljanak be arról, a frakciótagoknak van-e a magyaron kívül más útlevelük, illetve állampolgárságuk. " Megnyugtató hogy még az mszp kemény magján belül is vannak Jobbikosok:)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!