Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót

2014. május 21. 08:56

Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót, a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltú, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelki napját. A szentmise főcelebránsa és igehirdetője Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius lesz, a főelőadást pedig Böjte Csaba ferences szerzetes tartja.

2014. május 21. 08:56

Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót, a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltú, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelki napját – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel.

 
Az összegzés szerint a mostani találkozó mottója az egyik legkorábbi hitvédőbeszédből, a Diognétoszhoz írt levélből vett mondat: „Szegények, és sokakat gazdagítanak”. Az esemény témája szorosan kapcsolódik Ferenc pápa ifjúsági világnapi üzenetéhez, amelyet „Boldogok a lélekben szegények: övék a mennyek országa” címmel intézett a világ fiataljaihoz virágvasárnap.
 
A szentmise főcelebránsa és igehirdetője Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius lesz, a főelőadást pedig Böjte Csaba ferences szerzetes tartja, akit a plébániakertben kérdezhetnek tovább a témáról az érdeklődők.
 
A programban szerepel közös reggeli ima, szentségimádás, közös éneklés és táncház is. A református templom biblikus műhelynek ad helyet, a város felett magasodó kálvárián pedig lelkipásztorok válaszolnak a fiatalok kérdéseire. A találkozó helyszínén egész nap ifjúsági szervezeteket, lelkiségi mozgalmakat, programokat bemutató standok várják az érdeklődőket.
 
A találkozó része 1989 óta a Gyerekmaros, a gyerekeknek szóló lelki nap, amelyen csaknem nyolcszázan vesznek részt, korosztályok szerint öt altáborban. Egy-egy altábor több kiscsoportot foglal magában, ezekben 10-12 gyermek alkot közösséget.
 
A Gyerekmaroson korosztályonként hittant tartanak, majd közösen részt vesznek a szentségimádáson és a szentmisén is. Ennek helyszíne a Szob irányában 10-15 percnyi gyaloglással elérhető Duna-part. 
 
A találkozó története négy évtizedre nyúlik vissza, akkor Sillye Jenő zenész és barátai a Dunakanyarban énekes-imádságos összejöveteleket tartottak, amelyeket később fiatalokkal foglalkozó papok – köztük Balás Béla jelenlegi kaposvári megyés püspök – a pártfogásukba vettek, és segítettek folyamatossá tenni a találkozók megrendezését. 
 
Az országos lelki nap sok határon túli fiatalt is vonz, különösen a közeli Felvidékről - olvasható a közleményben.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tedeum
2014. május 29. 13:35
Köszönöm.
satya
2014. május 29. 13:34
http://magyarkurir.hu/hirek/alberto-bottari-de-castello-nagymaroson-szegenyseg-ertek-kozelebb-visz-krisztushoz Egy beszámoló a találkozóról
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!