Az RMDSZ a magyarok arányát tükröző választási rendszert szeretne

2015. január 20. 16:46

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szorgalmazza, hogy az erdélyi magyarság számára megfelelőbb választási rendszer lépjen életbe Romániában, így támogatnák a pusztán arányos rendszerhez való visszatérést és az önkormányzatoknál a bejutási küszöb 3 százalékra csökkentését, de a parlament alsóházának kétszáz fősre csökkentését nem.

2015. január 20. 16:46

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség olyan választási jogszabályokat szorgalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyarság számarányának és súlyának megfelelő képviselethez jusson a bukaresti parlamentben és az önkormányzatokban – jelentette ki kedden Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese.

Az MTI arról kérdezte a politikust, milyen mandátummal képviseli a szövetséget a romániai választási rendszer reformját előkészítő 15 tagú parlamenti különbizottságban, amely a napokban kezdte meg munkáját. Romániában 2016 nyarán rendeznek önkormányzati, őszén pedig parlamenti választást. Az új választási törvényeket legalább egy évvel a voksolás előtt hatályba akarják léptetni.
 
Románia 2008-ban tért át az arányos választási rendszerről egy sajátos egyéni választókerületes rendszerre, amely többletmandátumokkal próbálta a szavazatarányos politikai képviseletet is biztosítani. A kompenzációs módszer látványos kudarchoz vezetett 2012-ben, amikor emiatt csaknem 600-ra emelkedett a korábban 470 tagú román törvényhozás létszáma.
 
Márton Árpád rámutatott: az RMDSZ a parlamenti választáson az arányos (pártlistás) rendszerhez való visszatérést támogatná, de a parlament túlzott karcsúsítását nem, mert az csökkentené a magyar érdekképviselet politikai súlyát.
 
Ha például kétszáz főre csökkentenék az alsóház létszámát, és abban a hat százaléknyi magyarság 12 törvényhozóval képviseltetné magát, akkor arányos képviselethez jutna ugyan, de politikai súlya jelentősen kisebb lesz a 18 tagú kisebbségi frakciónál, holott a romániai kisebbségi lakosság több mint felét a magyarság teszi ki – magyarázta az RMDSZ képviselője arra utalva, hogy a román alkotmány szerint minden nemzeti kisebbségeknek jár legalább egy képviselői mandátum.
 
Hozzátette: a szenátusban a magyar érdekképviselet politikai súlyát azért veszélyeztetné a karcsúsítás, mert elveszítheti az önálló frakcióhoz való jogot. Ehhez ugyanis legalább hét szenátor kell, de egy száztagú felsőházban a magyarság nem számíthat hatnál több mandátumra.
 
Az MTI kérdésre, hogy igényli-e az RMDSZ az úgynevezett alternatív parlamenti küszöb fenntartását, Márton Árpád úgy vélekedett: erre egy arányos választási rendszerben nem lenne szükség, de egy kedvezőtlenül megalkotott többségi, vagy vegyes rendszerben alternatív küszöb híján képviselet nélkül maradhat a magyarság.
 
A hatályos választási rendszerben az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt teljesítő pártok is mandátumhoz juthattak, ha jelöltjeik legalább hat képviselői és három szenátori választókerületben megszerezték a voksok többségét.
 
Márton Árpád megjegyezte, az önkormányzatok esetében javasolni fogja, hogy – a szórványközösségeket hátrányosan érintő – ötszázalékos bejutási küszöböt három százalékra csökkentsék.
 
Arra a kérdésre, hogy mi az RMDSZ álláspontja az elektronikus, vagy levélben való szavazásról, a képviselő azt mondta: az ellenőrizetlen elektronikus szavazást az RMDSZ nem tudja elfogadni, mert az nem garantálja a voksolás közvetlen, és titkos jellegét.
 
„Egy szavazókörben látják, ha valaki nem egyedül meg be a fülkébe, de ha egy számítógépről voksol, nem látni: nem ül-e mellette valaki, sőt nem szavaz-e helyette más, aki megszerezte a jelszavát” – magyarázta aggályait az RMDSZ képviselő.
 
A levélben való voksolást elfogadhatónak nevezte, abban az esetben, ha a magyarországi megoldáshoz hasonló garanciákkal párosul: legyen előzetes regisztráció és a levélben leadott voksokat küldjék el a szavazás napja előtt.
 
Márton Árpád elmondta, a választási reformot előkészítő különbizottság az elvi szintű döntéseket az első szavazáson kétharmados többséggel fogadja el, ha pedig ez nem sikerül, akkor a bizottsági tagok többségének szavazatával. Mivel a kormányzó szociáldemokratáknak és a liberális ellenzéknek is öt-öt tagja van a testületben, nem sok jelentősége lesz az RMDSZ esetleges ellenszavazatának az olyan kérdésekben, amelyekben a két nagy párt meg tud egyezni - mutatott rá az RMDSZ frakcióvezető-helyettese.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Panzergeneral
2015. január 20. 17:45
Hiteltelen, mocsok banda! Azért nem támogatják az elektronikus, vagy leveles szavazást, mert akkor nincs ahhogy csaljanak. Azt pedig végre mindenki vegye már észre, hogy az erdélyi magyarság legnagyobb ellensége nem a PSD, Romania Mare, PC, hanem maga az Rmdsz. Ezért lenne jó, ha végre-valahára kiesnének a parlamentből és a szenátusból. Mielőtt valaki elkezd károgni, hogy akkor a magyarságot senki se fogja képviselni Romániában, megnyugtatom: eddig se tette.
alex.leopardi
2015. január 20. 17:03
hetne,hatna,baszna....hiteltelen..
kamasuka
2015. január 20. 17:02
Én is úgy gondolom, hogy vissza kellene csatolni Erdélyt ... ;)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!