Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Az MSZP székházában gyűjtenek adományokat a migránsoknak

2015. július 28. 08:39

Egy nap alatt megtelt az MSZP székháza a migránsoknak szánt adományokkal, amelyeket a menedékkérőket segítő budapesti civileknek ajánlott fel a párt. Kunhalmi Ágnes azt nem árulta el, hogy pontosan kikről, milyen civil csoportoktól van szó.

2015. július 28. 08:39

Egy nap után megtelt adományokkal az MSZP Jókai utcai székháza, amelyet a Budapestre érkező migránsokat segítő civil szervezeteknek ajánlott fel a párt – olvasható a Napi Gazdaság keddi számában. 

A napilapnak Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke nem árulta el, melyek azok a csoportok, civil szervezetek, amelyek élnek a lehetőséggel. Az ellenzéki politikus azt mondta: védik a segítők, szervezetek, felajánlást nyújtók személyiségi jogait, hiszen önkéntesekről, különböző, Facebookon vagy másképp szerveződő csoportokról van szó. A nyilvánosságot minden csoport vagy személy maga tájékoztatja, ha akarja – fejtette ki az újságnak a szocialista politikus, aki szerint nem is az a lényeg, hogy kik, hanem hogy kiknek nyújtanak segítséget.

A politikus ugyanakkor elmondta, főként hideg élelmet, tartós élelmiszert, valamint ruhaneműt visznek a budapestiek. Kitért arra is: az MSZP biztosítja az ügyeletet, valamint a biztonsági szolgálatot, de az adományok elosztásába nem szól bele, azokkal közvetlenül a segítséget nyújtók gazdálkodnak. 

A budapesti elnök két hete jelentette be, hogy megnyitják az üresen álló Jókai utcai székházat a fővárosba érkező, bevándorlókon segíteni kívánó civil szervezetek előtt. A párt honlapján lévő felhívás szerint azonban nem a civil szervezeteket várják a székházba, hanem az adományokat.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2015. július 28. 16:25
Az mszp már megint rátelepült valamire, amiből politikai hasznot remél.
pkarcsi
2015. július 28. 15:23
Simon Gábor meg Hagyó Miklós is adakozott?
Mich
2015. július 28. 13:37
"Rejtélyes civil adakozók az MSZP-székházban" a Vörös Segély...
Mich
2015. július 28. 13:24
Először is: szállásolják el a migránsokat a Székházban...! A többiről majd utána beszélhetünk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!