A Magyar Közlönyben listázzák az állampolgárságuktól megfosztottakat

2015. augusztus 11. 13:37

A hivatalos állami lapban névvel, születési dátummal jelennek meg azok az Áder János által aláírt határozatok, amelyek olyan személyek állampolgárságát vonják vissza, akik csalárd módon tettek rá szert. Ez elsősorban azt jelenti, hogy hamis adatot adtak meg az igénylésnél, vagy lényeges körülményt elhallgattak.

2015. augusztus 11. 13:37

Mucsicska László (más átírással: Muchychka Vasil) Koroly Vaszily Ivanovics néven született 1985-ben, az akkor még szovjet, ma ukrajnai Mezőterebesen. Később változtatott nevet Vaszily Ivanovics Mucsicskára. Mindezt egy Áder János által aláírt, nyilvános, Magyar Közlönyben megjelent határozatból tudhatjuk meg, amely visszavonja a Mucsicskának korábban megadott magyar állampolgárságot. 

Születéssel, vagy más jogszerű módon szerzett állampolgárságától senkit nem lehet megfosztani – deklarálja Magyarország Alaptörvénye. Mucsicska azonban nem jogszerűen szerezte meg e státuszt – ezt már az említett határozat állapítja meg. Azoktól ugyanis, akik állampolgárságot kértek és kaptak, a köztársasági elnök visszavonhatja az állampolgári státuszt, amennyiben kiderül, hogy kérelmük pozitív elbírálását a jogszabályok megsértésével – jellemzően hamis adatokkal, vagy lényeges információk elhallgatásával – érték el.

Erről az 1993. évi LV. törvény 9. §-a rendelkezik, ahogyan arról is, hogy a visszavonást kimondó határozatokat a Magyar Közlönyben nyilvánosságra kell hozni. Ennek köszönhetően találkozhatunk tehát Mucsicska és sok más, csalárdul állampolgárságot szerzett személy nevével és születési adataival a hivatalos állami lapban – ami egy Tumblr-felhasználó figyelmét is felkeltette.

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2015. november 12. 13:57
csak ne mutatóba legyen.. és ugyanígy vissza kell vonni a kamuvízumokat is.
Apáczai
2015. augusztus 12. 21:42
A legkevesebb, hogy a csalárd módon szerzett jog semmis. Még jó, ha az ilyen csalók lebuknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!