N1TV: Vádalkut ajánlott Vizoviczki 2013-ban

2016. július 15. 10:48

Az N1TV közölt egy dokumentumot, mely szerint 2013-ban Vizoviczki László, a budapesti éjszakai élet akkoriban házi őrizetben tartott ura vádalkut ajánlott az ügyészségnek, azt ígérve, hogy információt szolgáltat egy országgyűlési képviselő-polgármesternek adott rendszeres, nagy összegű kenőpénzről.

2016. július 15. 10:48

Vádalkut ajánlott az ügyészségnek 2013 szeptemberében Vizoviczki László, a budapesti éjszakai élet ura, aki akkoriban házi őrizetben volt – állítja az N1TV dokumentumokra hivatkozva.

A közölt dokumentum szerint Vizoviczki úgy fogalmazott: információkkal tudna szolgálni egy országgyűlési képviselő-polgármesternek adott rendszeres, nagy összegű kenőpénzről. Arról is beszélt: már adott át ügyeket az ügyészségnek a 2002-2010 közötti időszakról, de sok információval rendelkezik a 2010 után történtekről is.

2013. szeptemberi vádalkuját Vizoviczki úgy zárja: „Nagy tisztelettel kérem, hogy Magyarország és a konkrét büntetőjogi érdekek valamint reményeim szerint hamarosan hat kisgyermekem jövője érdekében folytassunk le egy megfelelő eljárást a jelen levélben leírtak alapján!”

Vizoviczki a napokban tagadta, hogy ismerné Rogán Antalt

A Pesti Srácok korábban megírta, hogy 250 millió forintos óvadék ellenében a Fővárosi Törvényszék idén július elején első fokon megszüntette a rendőrök megvesztegetésével és adócsalással is vádolt Vizoviczki László előzetes letartóztatását, ezzel együtt elrendelte a házi őrizetét, bár a jogerős döntésre még várni kell.

Vizoviczki pár nappal később szintén a Pesti Srácoknak juttatott el egy közleményt, amelyben a következőket írta: „Kétség nélkül bizonyítható, hogy Rogán Antallal soha semmilyen kapcsolatom nem volt, még látásból sem ismer engem. Minden ezzel ellentétes hír a félreértés, butaság vagy rosszindulat tragikomikus terméke”.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2016. október 27. 16:27
A korrupció Magyarországon lassan már nem pártkérdés, hanem az életszínvonalat befolyásolók közé tartozó, érted, Rogán-Habony Twist?
2016. október 27. 16:27
"Mennyi vagyont foglaltak le?" A semmiből nincs mit lefoglalni, de ilyen az élet! Szegény embert az ág is húzza.
paraklétosz
2016. október 13. 19:19
Kéremszépen, üzletember még fogságban is üzletember. Saját bőre már vásárban, vinné másét is, csak elvették a nyúzókését.
2016. augusztus 02. 22:38
Te tényleg ekkora barom vagy, vagy csak tetteted magad?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!