Picur, megvárhatlak? – Krómacél Pom Pom került egy kisújszállási iskola elé

2016. szeptember 26. 10:08

A nyolcvanéves Csukás István tiszteletére szülővárosában állítottak szobrot egyik mesehősének, Pom Pomnak. Kecze István polgármester szerint Bagaméri-szobruk is van már, és Süsü előtt is hasonló módon terveznek tisztelegni, sőt, ő még játszóteret is kap.

2016. szeptember 26. 10:08

Pom Pomot, Csukás István író legendás mesehősét ábrázolja egy fán ülve az a nagy méretű, rozsdamentes krómacélból készült köztéri alkotás, amelyet pénteken avattak fel Kisújszálláson. Kecze István, a település polgármestere az MTI-nek elmondta: a kisújszállási születésű Csukás István idén ünnepelte 80. születésnapját, ebből az alkalomból készült a szobor a Nemzeti Kulturális Alap és az önkormányzat támogatásával.

Hozzátette: Pintér Attila és Rajcsók Attila szobrászművészek nem egy szokványos alkotást hoztak létre. A településen a szintén Csukás István nevéhez köthető Bagamériről, a fagylaltosról 2013-ban avattak szobrot – tette hozzá, megjegyezve, hogy a terveik között szerepel egy Süsüről, a sárkányról elnevezett játszótér kialakítása is a településen, ahol a mesefigura alakját jelenítenék meg.

Csukás István utcájában, az iskola előtt

Pintér Attila, az egyik szobrászművész az MTI-nek elmondta: rozsdamentes krómacélból készült az alkotás, amelyen Pom Pom egy négy és fél méteres fán ül. Munkájukat Csukás István szülőházának utcájában állították fel egy általános iskolával szemben – mondta, hozzátéve: ez azért is érdekes, mert Pom Pom, aki Picur, barátja, meséit általában akkor mondja el, amikor a kislány iskolába megy. A nagyméretű köztéri alkotás körül egy kis parkot is kialakítottak a helyiek. Mint mondta, bár kedves témáról van szó, igyekeztek műalkotás értékű szobrot létrehozni, és bíznak abban, hogy alkotásuk elnyeri Csukás István és a városlakók tetszését is.

Pom Pom meséin generációk nőttek fel, a történetből rajzfilmsorozat is készült Dargay Attila rendezésében, Sajdik Ferenc figuráival. Pom Pom egy különleges lény, akiről nem tudni, hogy micsoda. Lehet „paróka, szobafestő pemzli, egyujjas kifordított bundakesztyű vagy papucs orrán pamutbojt” és egy kislány, Picur barátja. 

A Köztérkép adatlapja szerint a szobor réztábláján a következő felirat áll:

„Az igazi Pom Pom
Készült Csukás István mesealakja alapján,
az író 80. születésnapja alkalmából.
Alkotói: Pintér Attila és Rajcsók Attila

A szobor felállítását a
Nemzeti Kulturális Alap támogatta. 2016”

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2017. március 31. 13:08
Nagyon jó ötlet, hogy Csukás István mesefiguráival gazdagítják a szülőföldjét. A szobor Pom-Pom rendkívül jó! Bagamérit is ide hozhattátok volna a cikkhez.
anegy_
2017. március 31. 13:07
Előbb kritizáltam, mint kellett volna, Bagaméri is meg van.
Morgen
2017. január 13. 13:54
Vlgre egy szobor, amibe nem tudnak belekötni a gyurcsanyista hülyék!
3M..
2016. október 21. 01:07
Gombóc XVI. Artúr fórumtársunknak végre lesz egy valódi zarándok helye. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!