Megmarad a SZÉP-kártya

2016. október 09. 22:31

A kormány elkötelezett a SZÉP-kártya fenntartásában, mivel az egyaránt jó a magyar családoknak és a turisztikai szakmának – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

2016. október 09. 22:31

A szervezet közleményében határozottan cáfolta a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a kabinet a SZÉP-kártya megszüntetéséről döntött volna.

A kormány ezzel szemben idén júniusban arról határozott, hogy 2017-ben a legkedvezőbb adózású béren kívüli juttatások 450 ezer forintos keretéből a versenyszférában 100 ezer forint adható készpénzben, további 350 ezer forint pedig SZÉP-kártyán – fejtették ki, hozzátéve, a közszférában adható 200 ezer forintos keretből 100 ezer forint készpénz mellett a fennmaradó összeget adhatják a munkáltatók SZÉP-kártyán.

Kiemelték, a SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja, hiszen évről évre emelkedik a magyar családok száma, amelyek a kártyát használják. A SZÉP-kártya forgalma az utóbbi két évben több, mint 15 százalékos növekedést mutatott, a bevezetése óta eltelt öt év alatt pedig 350 milliárd forintnál is nagyobb mértékben járult hozzá a hazai turizmus forgalmának növeléséhez – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

Tájékoztatásuk szerint a SZÉP-kártya feltöltéseinek összege 2015-ben meghaladta a 90 milliárd forintos rekordot. A több mint 1,5 millió kártyatulajdonos ebből az összegből 83 milliárd forintot költött szállásra, étkezésre és kikapcsolódást szolgáló egyéb szolgáltatásokra – tették hozzá.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!