Visegrádi országoknak szervez kulturális konferenciát Budapest

2017. április 18. 22:29

A V4 országok különböző kulturális színtereinek szervez konzultációt a Budapesti Művelődési Központ április 20-ra. A Városok jövője – közösségek művelődése elnevezésű szakmai konferencia célja többek közt a városi kulturális helyszínek, a civil szervezetek és a kulturális kisvállalkozások bemutatkozása.

2017. április 18. 22:29

A Budapesti Művelődési Központ 2016 őszén indított szakmai fórumsorozatot „Városok jövője – közösségek művelődése” elnevezéssel. Tette ezt azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a főváros kerületeiben megvalósuló innovatív kezdeményezések, jó gyakorlati megoldások bemutatására. Emellett kiemelt szempont a következő évtized fejlesztési irányainak felvázolása és a változó kultúrafogyasztási szokások feltérképezése.

A 2017. évi konferencián kiemelt szerepet kap Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország városi kulturális színtereinek, civil szervezeteinek és kulturális kisvállalkozásainak bemutatkozása, lakossági kapcsolataik, közösségépítő munkájuk konkrét programokhoz kapcsolódó feldolgozása. Szélesebb, nemzetközi regionális szinten, a V4 országokkal közösen is indokolt a nagyvárosok közösségi–kulturális életének áttekintése, az innovatív jó gyakorlatok feldolgozása.

A konferencia főbb kérdéskörei a kulturális színterek alaptevékenysége, az együttműködő partnerek illetve közösségi kapcsolati háló kiépítése, az innovatív projektek bemutatása valamint a forrásszerzési gyakorlatok megosztása. A szakmai konferencián a „jó gyakorlatok” átadásával és átvételével új utakat nyithat meg a visegrádi országok kulturális szakemberei számára. Az egyeztetésen jelen lesznek a Mestské Kultúrne Stredisko Štúrovo (Párkány, Szlovákia), a Mikulová Rozajová s.r.o. (Mikulov, Csehország), a Mazowiecki Instytut Kultury (Varsó, Lengyelország), a Budapesti Művelődési Központ és a Ház a Réten Kulturális Egyesület vezetői.

A konferenciára főként kulturális szakembereknek szól. Munkanyelve angol, azonban a szélesebb részvételhez a nyelvi tolmácsolást biztosítják a szervezők. A találkozó a Budapesti Művelődési Központban (1119 Budapest, Etele u. 55/a.) lesz április 20-án 10.00 órai kezdettel. A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!