Nagy Imre szobra a megfelelő helyen áll

2018. november 05. 10:10

Nyilatkozatunknak nincs semmilyen aktuálpolitikai vonatkozása.

2018. november 05. 10:10
Nagy Imre Társaság

„A Nagy Imre Társaság közössége, és a Nagy Imre Alapítvány megdöbbenéssel értesült arról, hogy a budapesti Vértanúk terén lévő Nagy Imre szobor áthelyezése a döntéshozatalban illetékes személyek nyilatkozatai szerint is a megvalósítás küszöbén áll. »Megnyugtatásul« tájékoztatnak arról, hogy elszállítása után a szobor »megfelelő helyre« kerül.

Meggyőződésünk, hogy Nagy Imre szobra a Vértanúk terén áll a megfelelő helyén. Kiválasztása kiérlelt koncepció alapján történt, mely szerint a Batthyány örökmécses, a Szabadság tér, (az egykor az 1848-as forradalmárok börtönéül is szolgáló Újépület), a Nagy Imre szobor és a Parlament annak az útvonalnak az állomásai, mely vértanúk áldozatán keresztül a képviseleti demokráciához vezetett.

A szobor elhelyezése, tájolása is ezt a célt szolgálja. Köztudott, hogy a világ és sok magyar ember szemében rendszerváltásunk történelmi előképét, 1956-os forradalmunkat Nagy Imre személye testesíti meg. Felavatása óta a Vértanúk terén álló szobor a Nagy Imre életútját szimbolizáló híddal a Budapestre látogató vendégek kedvelt színhelyévé vált. Áthelyezése így városképi, idegenforgalmi szempontból is ártalmas lenne.

Nyilatkozatunknak nincs semmilyen aktuálpolitikai vonatkozása. Tagjainkat nem politikai hovatartozásuk, hanem névadónknak és az 1956-os forradalom többi áldozatának és hősének tisztelete köti össze. Mindannyiunknak csalódást okozna a mártír miniszterelnök szobrának méltó helyéről történő eltávolítása.”

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2018. november 06. 16:22
De csak szerintük!!!!!!!!!
Kup Lung
2018. november 05. 20:16
Az én nyilatkozatomnak sincs semmiféle politikai alapja . --- A Vértanúk terére (amit 1933-ban neveztek el ) az 1933-as szobor kerüljön vissza . Ami a 19-es vörös terror áldozatainak állított emléket és 45-ben eltüntették a vörösök . ---- Az 56-osoknak pediglen ott van az 56-osok tere . Nemde ? --- Így lenne történelmileg helyénvaló és erkölcsileg is jogos !
írmag
2018. november 05. 20:03
A KGB-s elvtárs nem a magyar történelemhez tartozó! Felejtsünk! Vannak igaz magyar történelmi személyiségeink, akikre a bolsik aljadék megítélése még mindig torzan hamisan árnyékot vet, az ő magasztos történelmiségük fontosabb szempont. Nem kaphatott eddig méltó elismerést: - Horthy Miklós magyar kormányzó, - Mindszenty József magyar bíboros, hercegprímás, - Tormay Cécile magyar író, - Wass Albert magyar író, - Prohászka Ottokár magyar püspök, - Nyirő József magyar író, - Hóman Bálint magyar történész, - Donáth György kivégzett magyar jogász, politikus, országgyűlési képviselő.
Peter8811
2018. november 05. 17:50
A Vértanúk terén csak olyan szobroknak van helye akiket lefejeztek. Az akasztottak szobra a Fulladt-tanúk terén kellesz álljanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!