Emmi: Sikeresek a vérplazmás kezelések a László-kórházban

2020. június 19. 14:36

A vérplazmakészlet bármilyen vércsoportú beteg kezelésére alkalmas.

2020. június 19. 14:36

Sikeresek a vérplazmás kezelések a László-kórházban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint márciusban tudományos konzorcium alakult Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére és az operatív törzs támogatásával, amelynek feladata, hogy megvizsgálja a koronavírus-fertőzésen átesett, így a vírussal szemben hatékony immunválasszal rendelkező betegek vérplazmájának gyűjtését, továbbá annak esetleges felhasználását terápiás célból. A vérplazmán kívül további innovatív terápiák kísérleti kipróbálására is sor kerül – írták.

Az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet (OHII) Magyarországon elsőként látott hozzá a súlyos állapotú, új koronavírussal fertőzött betegek innovatív kezeléséhez. Az OHII által indított CONTRAST klinikai vizsgálatba eddig majdnem ötven beteget vontak be. Az új koronavírus innovatív kezelése többféle módon történik. A kezelések közül kiemelést érdemel a gyógyult betegek vérplazmájával való kezelés, illetve a súlyos betegek úgynevezett citokinviharának kezelése interleukin-6 ellenes immunterápiával – olvasható a közleményben.

A vérplazmával és az egyéb innovatív terápiákkal történő kezelés rendkívüli bíztató, illetve pozitív eredményeket hozott – emelte ki a tárca. Folyamatosan történik az anyaggyűjtés a plazmadonoroktól, illetve elkezdődött az ipari frakcionált immunglobulin gyűjtés is. A vérplazmakészlet bármilyen vércsoportú beteg kezelésére alkalmas – fűzték hozzá. Az interleukin-6 ellenes kezelések rendkívül eredményesek és sok beteg életének megmentésére szolgáltak – írta a minisztérium.

(MTI)

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egynick
2020. június 19. 20:13
Bocs: KM helyesen.
balbako_
2020. június 19. 18:08
Ez egy lehetőség volt és most kísérletek bizonyítják hatásos.
yndi
2020. június 19. 16:03
Bárki meglássa, hogy a koronavírus elleni gyógyszert is(!) a magyarok fogják feltalálni! :-DDD
egynick
2020. június 19. 15:38
Kik jutottak hozzá a rendkívül innovatív terápiához?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!