Semmi szükség állami vallásosságra az ország sikeréhez

2020. október 28. 21:24

A vallás kormányzati felhasználásának ma Magyarországon politikai közösségépítési, nem pedig hitbeli céljai vannak.

2020. október 28. 21:24
Kovács Tibor

„Sokak szerint a vallást és a hitet minden tekintetben száműzni kell a közéletből. Nem tartozom közéjük. A hitet ugyan magánügynek tartom, de nem olyasvalaminek, amely a társadalomnak „hátrányt” jelent – mindaddig, amíg nem válik állami ideológia alapjává, vagy nem próbál a nem hívőkre vallásos szabályok szerinti viselkedést kényszeríteni.

Hogy a legnyilvánvalóbbal kezdjem: a világ legvallásosabb országai Afrikában találhatók, és a legszegényebbek csoportjába tartoznak. Az Egyesült Államok történetének leghosszabb fellendülési időszaka az elmúlt 12 év volt, de ebben a periódusban csökkent legnagyobb mértékben az aktív vallásosak száma. A világ legfejlettebb országaiban folyamatosan csökken az aktív hívők száma – általában jóval 10 százalék alatt van –, ezzel szemben gazdaságuk növekszik. Kína, ahol a magyar politika szerint a jövő van, a világ legkevésbé vallásos régiója. Az aktív hívők ott a társadalom egy százalékát teszik ki.

Hasonló a helyzet a korrupcióval. A világ legvallásosabb országait, mint Csád, a Kongói Demokratikus Köztársaság vagy Nigéria, a legkorruptabbak között találjuk. A közerkölcs, közjó és igazságosság sokkal kevésbé érvényesül ezekben az országokban, mint a sokkal kevésbé vallásos Svédországban. A jogállam megerősödése biztosabb garancia a bűn mértékének csökkentésére.

Nem jobb a helyzet a vallási kormányzattal rendelkező országokban sem, amilyen mondjuk Irán. Ott sem bízzák Istenre a bűnösök megbüntetését, kíméletlen törvényekkel és nyilvános kivégzésekkel próbálnak rendet tartani, ami csak az önkény növekedésére elég. Nyugaton viszont azzal együtt, hogy az elmúlt száz évben a hit háttérbe szorult, csökkent az erőszakos bűncselekmények és a társadalmi igazságtalanság mértéke.

A vallás politikába emelésének ma Magyarországon tehát ideológiai és politikai közösségépítési, nem pedig hitbeli céljai vannak. Olyan politikai termék ez, mint a nacionalista szólamok. A világ azonban az egyházak politikai és anyagi (túl)támogatásától, hatalmuk mesterséges növelésétől nem lesz jobb hely: nem lesz több igaz hívő, nem lesz kevesebb a bűn vagy a korrupció, nem lesz igazságosabb a társadalom. A végeredmény egy újabb árok lehet az ország két fele között. Nagyobb megosztottság és még több egymás iránti gyűlölet.”

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leo3
2020. október 30. 08:07
A cikk tele van egyoldalú megállapításokkal, és csúsztatásokkal. Semmi köze a realitáshoz. Ad1) A hit nem magánügy, hanem közügy. Amint magánüggyé válik, akkor kezdenek előjönni a liberális marhaságok, mint manapság. Ad2) A szerző össze-vissza beszél. Keveri Európát Ázsiával és Afrikával. Pl Csád, Kongó, Nigéria egyik sem keresztény ország. Ott muszlimok kormányoznak, akik a munkát hírből sem ismerik, pláne nem a tisztességet. Kína lakossága pedig az írással ellentétben inkább vallásos, mint nem. Ha Európára céloz a szerző, akkor a legvallásosabb helyen Lengyelországot találjuk, ami igencsak prosperál a kontinensen, és semmiben nincs lemaradva, hacsak nem azt az időszakot nézzük, amikor ők is a vasfüggöny ezen oldalán voltak. De beszélhetünk akár Romániáról is. Vagy megemlíthetjük a világ egyik legkeresztyénebb országát,a minek a lakosság 80% rendszeres templombajáró hívő életet él, ez pedig nem más, mint az USA. Ahol a vallás visszaszorult mindenütt komoly problémák vannak. Pl Albánia, az egyik legkorruptabb ország. Svédországban meg a vallás helyét átvette a liberális agymosás, ezért nem védekeznek a muszlim terrorakciók és bűncselekmények ellen, amik már mindennaposak. Konklúzió: Ma örülhetünk, hogy Magyarországon olyan kormány van, ami szövetségesként tekint az egyházakra és nem elszaparálni való ellenségként, mivel az egyházaknak minden civil szerveződés mellett a legnagyobb a társadalomformáló ereje. Éppen ezért nem árt őket támogatni, mert ha megnézzük a világot, ahol vallásosak az emberek ott bizony komoly értékek vannak, és nem veszik át a helyet a különböző neoliberális agymenések, amik divat szerint változnak naponta. A vallás, pláne a keresztyénség, mindig is preferálnivaló dolog! Aki ennek ellene van az nem tud perspektívában gondolkodni, és nem is akar olyan társadalmat, ahol igazi értékekre vannak nevelve az emberek.
VeJoLa
2020. október 29. 13:55
Nagyon kerülgeted a forró kását, de nem is csoda, hisz az se nem forró, se nem kása. Magyarországon nincs se államvallás, se istenkirály, de remélhetőleg az istentelenség se lesz király!
Knerten
2020. október 29. 12:01
A valóság ismét pofánbassza az eltartott kisujjú szépelgőket. Ugyanúgy, ahogy a hadseregre, a vallásra is igaz: aki a sajátját nem támogatja, az előbb-utóbb másét fogja - akarata ellenére.
Knerten
2020. október 29. 11:59
Így van, a francia laicité a legjobb út. Itt van előttünk az élő példa!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!