Tagadta a bűncselekmény elkövetését a darnózseli hentes

2020. október 13. 14:40

A felesége feldarabolásával vádolják a férfit, a Kúria dönt.

2020. október 13. 14:40
null

Az utolsó szó jogán tagadta a bűncselekmény elkövetését a felesége megölésével és feldarabolásával vádolt darnózseli hentes kedden, a Kúrián.

A férfit azzal vádolják, hogy 2014-ben megölte feleségét, a holttestet pedig a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait elégette, majd egy réten szétszórta.

A férfit a Tatabányai Törvényszék 2019 márciusában bizonyítottság hiányában felmentette a vád alól, a Győri Ítélőtábla azonban testi sértés miatt hét év börtönbüntetésre ítélte a férfit (fotónkon: MTI/Krizsán Csaba). Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A harmadfokon eljáró Kúria keddi tárgyalásán a vádlott távmeghallgatással vett részt. A férfi az utolsó szó jogán azt mondta, nem tud olyan tényről, bizonyítékról, ami igazolná, hogy elkövette a vádiratban foglaltakat. Kiemelte: nem követte el a bűncselekményt, amivel megvádolták, és kérte a Kúriát, hogy a Tatabányai Törvényszék felmentő rendelkezését hagyja helyben.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2020. október 14. 11:09
Ez a magyar igazságszolgáltatás impotenciája. Ő beszélt utoljára vele, érdekében állt, látták, hogy szétszórja a mezőn a darabjait meg ilyenek. Azt hiszem, még azt is bevallotta, hogy megütötte. Szoktak ilyet mondani a bírók, hogy életszerűtlen. Erre miért nem mondják, hogy az, mikor az.
BAJA
2020. október 14. 09:12
a szél vihette szét a halottat a mezőn
Messzeföld
2020. október 14. 05:21
A férfi testvére azt állítja, a hölgynek szeretője volt, talán ott is kellene keresgélni. Már csak azért is, mert visszament a gyerekeihez, otthagyta a pasast. A műhelyben húsdaráló van, amin max. egy kiló húst lehet ledarálni csont nélkül, de nem egy embert. Úgy tudom, ember égetése olyan szagot áraszt, hogy a fél falu tudta volna, hogy nem állatot füstölnek. Nehéz ügy.
egyvilág
2020. október 13. 18:45
Egy tömör általános összefoglaló az erőszakról: https://egyvilag.hu/temakep/068.shtml
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!