Közlemény

2020. december 07. 21:32

Arra hívjuk fel az atlatszo.hu-t, hogy a párbeszéd jegyében biztosítson lehetőséget számunkra egy válaszcikk publikálására honlapjukon.

2020. december 07. 21:32
Joghallgatók Önképző Szervezete

„A JÖSz közössége a 2020. november 30-án az atlatszo.hu oldalon megjelent »Közpénzből csináltak exkluzív bentlakásos kollégiumot Orbán Gáspár jogász barátainak« című cikk, majd az annak nyomán más sajtóorgánumokban megjelent cikkek kapcsán az alábbi közleményt teszi közzé:

Értetlenül állunk az előtt, hogy az atlatszo.hu a fent említett, önmagában is megbélyegző címmel közölt számos valótlan és a valóságot hamis színben feltüntető állítást tartalmazó cikket.

Méltánytalan és rosszhiszemű támadásnak tartjuk azt, hogy az az újság, amely magát »az átláthatóság, elszámoltathatóság és az információ szabadság előmozdításáért« küzdő lapként definiálja, szervezetünk megkeresése nélkül, számunkra a megszólalás lehetőségét sem biztosítva közölt súlyos állításokat diák- és szakmai közösségünkről. Nem értjük azt, hogy ezek az atlatszo.hu által képviselt értékek hogyan férnek össze egy oktatási tevékenységgel foglalkozó civil szervezet nyilvános lejáratásával.

A cikk tendenciózusan egyik alumni tagunk, Orbán Gáspár személyén keresztül próbálja hitelteleníteni közösségünket, akire sorozatosan »a miniszterelnök fia«-ként hivatkozik, ezzel a JÖSz pénzügyeinek tisztességtelen mivoltát sejtetve. Mivel ezen kívül más kivetnivalót a szerző nem jelöl meg, arra kell következtetnünk, hogy a cikk politikai haszonszerzés céljából született.

Rámutatnánk azonban arra, hogy a JÖSz szervezetrendszere az említett tagunk mellett több mint 100 fiatal segítségével, közel kilenc év alatt folyamatosan és organikusan fejlődött. Büszkék vagyunk arra, hogy ez idő alatt az egyetemista lelkesedésből szerveződött önképző körből sikerült eljutnunk oda, hogy  szakkollégiummá váljunk, szervezetünkbe már két jogi egyetemről jelentkezhetnek hallgatók, kurzusrendszerünk tagjaink számára magas szintű szakmai fejlődési lehetőséget biztosít, kollégiumi épületet bérlünk, és idén nyílt kávéházunkon keresztül szervezetünk programjait a nyilvánossággal is megoszthatjuk.”

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2020. december 08. 12:24
mielőtt valamelyik nersevik agyában elpattan egy ér: az átlátszó kitette a cikkébe a jösz közleményét: https://atlatszo.hu/2020/11/30/kozpenzbol-csinaltak-exkluziv-bentlakasos-kollegiumot-orban-gaspar-jogasz-baratainak/ s akkor most lehet tovább mocskolódni :)
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. december 08. 10:49
Felháborító, hogy az atlatszo.hu nem segíti minden erejével nemzetünk tündöklő csillagának, a fotballistából lelkésszé, majd katonává avanzsáló Orbán Gáspárnak az érvényesülését. Szerintem azt az aljas pletykát is ők terjesztik, hogy Orbán fia megveszekedett buznyák, ezért rejtőzködik a nyilvánosság elől.
hátakkor
2020. december 08. 07:44
"arra kell következtetnünk, hogy a cikk politikai haszonszerzés céljából született." Jéé!
2020. december 08. 07:28
Az fáj nekik,hogy nem más érettségizett le helyette,mint a Gyurcsány gyereke helyett,Csepelen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!