Papnak áll a tinipopsztár

2021. január 01. 14:07

Lelkésznek készül Justin Bieber.

2021. január 01. 14:07
null

Sajtóinformációk szerint teológiára jár a világhírű énekes, Justin Bieber. A 26 éves sztár a Hillsong gyülekezetnek köszönhetően került közel a kereszténységhez – adta hírül a 777 blog. 

„A nehézdrogok 19 évesen jöttek nálam és ez megrontotta az összes emberi kapcsolatomat. Sokakat megsértettem, tiszteletlenül bántam a nőkkel és dühös voltam. Eltávolodtam mindenkitől, aki szeretett, és bezártam magam a mögé az ember mögé, akivé lettem. Azt hittem, sosem leszek képes változni, évekbe telt, mire normalizálódott a helyzet és rendbe tudtam hozni a kapcsolataimat és a szokásaimat. Szerencsére Isten olyan kivételes emberekkel áldott meg, akik önmagamért szeretnek.” – írta közösségi oldalán még 2019 szeptemberében. 

A hírt, miszerint Justin Bieber lelkésznek készül, az Index szúrta ki a Perez Hilton portálon. A lap az énekeshez közelálló forrásokra hivatkozva állítja, hogy Bieber jelenleg lelkésznek tanul, és bár nem akarja feladni zenészi karrierjét, úgy véli, most valami fontosabbra kell koncentrálnia, úgy érzi ugyanis, hogy tartozik az egyháznak – írja a 777.

 

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rollotomasi
2021. január 04. 13:57
És ezután a szószéken fogja pörgetni a fszát? Ezeknek az usánka celebeknek azt se kell elhinni, amit kérdeznek.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. január 03. 13:13
Mi a hír?
Leo3
2021. január 02. 19:49
Nagyon helyes! Lelkészként sokkal többet tehet az emberekért és értelmes életvitelt folytathat, és haszna is lesz a létezésének, nem úgy mint drogosként vagy énekesként. Az Úr útja kifürkészhetetlenek...ez megint bebizonyosodott!
LAW AND ORDER
2021. január 02. 09:33
Csodálatos hír! Halleluja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!