Falus Ferenc szerint a legjobb időszak járványügyi szempontból pont a Pride idejére esett

2021. augusztus 07. 12:37

A volt országos tisztifőorvos megint nem látta kockázatosnak járvány szempontjából a Pride-ot, de augusztus 20-át már igen.

2021. augusztus 07. 12:37
null

Mi is beszámoltunk arról, hogy Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos két egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatot tett. A Pride-al kapcsolatban még úgy fogalmazott, „a jelenlegi járványügyi helyzetben a szabad levegőn való megfertőzés esélye rendkívül alacsony Magyarországon (...) viszonylag kevés vírushordozó van, még akkor is, ha a tendencia igen aggasztó. Kicsi a valószínűsége annak, hogy ha én az utcán sétálok, akkor pont velem szembejön egy fertőzött”, ugyanez az álláspont az augusztus 20-i ünnepség kapcsán már így hangzott: „nem korlátozások nélküli tömegrendezvényekre van szükség, hanem óvintézkedésekre. Ha pedig mindenképp ragaszkodnak a nagy rendezvényekhez, akkor legalább valódi védettséghez és kötelező maszkviseléshez kellene kötni a részvételt.”

Falus Ferenc ismét megszólalt ezzel kapcsolatban, a 168 Órának azt mondta:

a Pride azért is volt teljesen más, mert ott vonultak az emberek”.

Azt állítja, hogy az augusztus 20-ai ünnepségén egymás mellett fognak állni teljesen idegen, egymással semmilyen vagy laza kapcsolatban álló emberek is. Emiatt sokkal nagyobb az esély a megfertőződésre, mintha egymással közeli viszonyban lévő emberek vonulnának fel.

Egy laza tömegben haladni teljesen más, mint százezrekkel bámulni az eget”

– fogalmazott, hozzátéve: nem a tömegrendezvényeknek jött el az ideje, hanem az újabb szigorításoknak. 

Nyitókép: MTI / Illyés Tibor

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. augusztus 08. 15:34
a buzikat nem fertőzi a covi?
Zod
2021. augusztus 08. 12:06
Sőt! A buziság kifejezetten gyógyítja a Covid-ot. Továbbá aki nem bízik a vakcinákban az egészségvédelmi megfontolásból szopja le Alföldi Róbertet!
hátakkor
2021. augusztus 08. 11:09
És a komcsik januárban nyitást követeltek. Vakcina ellenes petíción gyűjtötték az agyhalottak FB profilját
zakar zoltán béla
2021. augusztus 08. 10:18
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!