Egyre nagyobb az érdeklődés a pedagógusi pálya iránt, de súlyos a lemorzsolódás

Közeleg a szeptember, ha a negyedik hullám is engedi, az általános- és középiskolások és az egyetemi hallgatók is visszaülnek az iskolapadba. Idén másfélszer annyi hallgató kezdi meg a tanulmányait az Apor Vilmos Főiskolán az előző évhez képest. „Az elmúlt évek mélyrepülése után, jó és biztató ez a szám, főleg azzal együtt, hogy a covid idején gyakorlatilag megszűnt a kapcsolattartás a középiskolákkal” – mondja lapunknak Gloviczki Zoltán rektor, aki tavaly szeptember óta tölti be posztját. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy ennél „azért picit több” hallgatót szeretnének, mert „bármilyen családiasnak tervezzük is az intézményt, azért növekednie kellene a létszámnak”.

Arra a felvetésünkre, hogy a nagyobb hallgatói létszám nem jár-e a szakma felhígulásával – ami nem lenne ismeretlen jelenség a szakmában – azt válaszolja, hogy a ’70-’80-’90-es években valóban nagyon-nagyon alacsony pontszámmal is el lehetett menni tanítónak. Mint mondja, bár a tanítók derékhada akkor is nagyon elkötelezett és jó szakember lett, akadtak bőven olyanok is, akiknek ez volt – ahogy fogalmaz – „a futottak-még-diploma”, ám véleménye szerint ez ma már nem így van, sőt: megfordult a tendencia. A motiváció és az elhivatottság tekintetében ma is óriási a különbség a tanár- és a tanító-, valamint az óvodapedagógus-képzés között, de a relációjel megfordult. Ugyanis az utóbbi kettő valamelyikére jelentkezők ma már sokkal tudatosabban választanak pályát, mint a tanárképzésre készülők. 

Különbség a motivációban

A tanító-, és az óvodapedagógus-képzést választók tényleg pályát és hivatást választanak, ennek megfelelően nagyon rendesen végig is csinálják, minimális a lemorzsolódás és a pályaelhagyás is. Ezzel szemben

– mutat rá a rektor, hangsúlyozva, hogy nem csoda, hiszen a tanárképzést manapság már sokan választják azok, akik nem biztos céltudattal, hanem például egy-egy tantárgy mentén tanulnának tovább.

Gloviczki pozitív változásnak értékeli, hogy egyre többen hivatástudattal választják a tanító-, és az óvodapedagógus-képzést, hozzáteszi ugyanakkor, hogy

Mióta világ a világ, nem keresnek sokat, sajnos ebben nagy változás – egy rövid reménysugár után – az elmúlt években sem volt” – mutat rá.

És hogy miben különbözik az állami képzés az egyházitól? „A katolikus egyház mint fenntartó és mint a pedagógiáról elég markáns véleménnyel rendelkező közösség nagyon határozottan törekszik arra, hogy korszerű elvek és gyakorlat mentén neveljék a gyerekeket” – mondja a rektor. Hozzáteszi, hogy sokak számára nem fér össze a katolikus oktatás és a korszerű elvek, hiszen a közgondolkozásban a katolikus iskolák a „konzervatív, inkább Szabó Magda Abigéljét idéző intézmények”, ám a rektor szerint ez ma már nincsen így. Ugyanakkor vannak természetesen hagyományos szabályok, értékek is, amik mentén működnek ezek az iskolák.

Válságtünetek

Arra a felvetésünkre, hogy az iskolarendszerre jellemző válságtünetek mennyire jellemzők a katolikus iskolákra, azt feleli, hogy „természetesen nem hagyják azokat sem érintetlenül”. Egyrészt rohamosan idősödik a pedagógus társadalom, „ami, a veszélyes létszámcsökkenés mellett, ha tetszik, ha nem, nekik is egyre nagyobb kihívás fejlődésben, alkalmazkodásban, türelemben, hozzáállásban” – emeli ki a rektor. A másik probléma Gloviczki szerint, hogy nagyon elmaradott és konzervatív a magyar közoktatási rendszer, „nem tíz, nem húsz, nem harminc év problémájáról beszélünk, hanem jóval több, körülbelül százéves lemaradásban vagyunk” – mondja. A harmadik ügy, hogy a katolikus egyház ma már jellemzően a hátrányosabb helyzetű iskolákat, óvodákat veszi át, ezt pedig a rektor szerint nagyon nehéz fenntartóként bírni, főleg komoly pedagógushiánnyal.

Több pénzt kapnak az egyházi iskolák?

Gyakran megfogalmazódik, és a közbeszédben is időről időre felbukkan az a vád, hogy négyszer többet költenek az egyházi iskolákban tanulókra. Ennek kapcsán Gloviczki elmondja, sok vitatható dolog van az országban a felekezeti oktatás és a világi kapcsolata mentén, ám ez előbbi

– szögezi le. A zárszámadási törvény szabályozza a finanszírozást – mint a rektor fogalmaz, sem az államot, sem az egyházakat nem érheti az a vád, hogy titokzatos túlfizetés történik. Ugyanakkor hozzáteszi, arról nem tud, mi a helyzet a pályázatokkal, ott vajon többet nyernek-e az egyházi intézmények, de az biztos, hogy a költségvetésből se több, se kevesebb támogatást nem kapnak az egyházi intézmények, mint az államiak.

A másik gyakran hangoztatott kritika, hogy az egyházi iskolák szélesebb palettáról választhatnak tankönyvet, vagyis ebben a tekintetben előnyben részesülnek a felekezeti intézmények diákjai, hiszen a katolikus tankönyvek sokszor jobbak, mint az államiak. Legutóbb tavasszal még a Válasz.hu is „2021 új abszurdjának” nevezte, hogy – mint írják –

Ennek kapcsán Gloviczki azt mondja, hogy a katolikus és a református egyház valóban belekezdett a tankönyvfejlesztésbe, ám az nem igaz, hogy ezeket a köteteket csak az egyházi intézmények választhatják, hiszen Magyarországon minden iskola azokat rendelheti meg, amik az Oktatási Hivatal hivatalos tankönyvjegyzékében szerepelnek. Érdekességként elárulja, hogy idén a tankönyvrendelés elindulásakor az a bizarr helyzet állt elő, hogy ezen a jegyzéken bizonyos tárgyakból egy ideig éppen csak a katolikus tankönyvek voltak fent.