Így balhéztak össze a szurkolók a rendőrökkel a BL-döntő előtt (videó)

2022. május 29. 14:28

A felvételek tanúsága szerint a francia rendőrök ütlegelték és könnygázzal is lefújták az angol drukkereket.

2022. május 29. 14:28
null

Kivizsgáltatná a Liverpool a szurkolók és a francia rendőrök közötti összecsapást, ami miatt több mint fél órát csúszott a szombati BL-döntő kezdése –írta meg az rtl.hu.

Mint ismert, a párizsi Stade de France-ban a focimeccs a hivatalos közlések szerint azért kezdődött később, mert több szurkoló még nem ért be a stadionba. Azonban a nyilvánosságra került felvételeket látva ennek nem feltétlenül logisztikai okai voltak.

A videók tanúsága szerint ugyanis a francia rendőrök többször ütötték az angol drukkereket, akiket azután könnygázzal is lefújtak, és azokat sem engedték be, akiknek volt érvényes jegyük – mutatott rá a portál.

Miközben egyébként többeknek sikerült jegy nélkül is belógniuk a párizsi arénába

– tették hozzá.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a mérkőzést a spanyol Real Madrid nyerte meg 1-0-ra az angol Liverpool ellenében.

A rendőrök és a szurkolók közötti összecsapásokat alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DoomGuy
2022. május 30. 06:40
Dehát megírta a 444, hogy nyugaton már megoldották. Az angol szurkolók eltartott kisujjal teáznak, és egy f.ck nem hagyja el a szájukat. A francia rendőrség pedig leszbikus balettban irányítja a forgalmat. Most akkor mi van?!
nempolitizálok
2022. május 29. 19:50
Át kellene mennünk az oroszokkal az Ázsiai bajnokságba. Ez egyre nagyobb gáz. Egyre szarabb, egyre erőszakosabb, egyre átpolitizáltabb, pár év és már csak négerek indulhatnak.
Voltkocsmáros
2022. május 29. 18:30
Azért tanulhatnánk a fejlett nyugattól szurkolói kultúrát.
states
2022. május 29. 17:00
Ezért a szirszar meccsért felesleges volt a cirkusz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!