Pert indított az Egyesült Királyságban egy homoszexuális férfi, aki azt kifogásolja, hogy amikor fiatalon nemátalakító műtétre vállalkozott,
az orvosok nem figyelmeztették a nemi szervek eltávolítását magába foglaló beavatkozás következményeire.
Állítása szerint azóta egy terméketlen, „szexuális eunuchnak” érzi magát – számolt be a hirado.hu a Daily Mail értesüléseire hivatkozva.
„Élete legnagyobb hibájaként” tekint ma már a műtétre
Mint írták, a férfi a Twitteren osztotta meg követőivel, hogy amikor felébredt a műtét után, tudta, hogy „élete legnagyobb hibáját követte el”.
A mostani az első orvosi gondatlansági ügy az országban a transzneműek ellátásával kapcsolatban
– hívta fel a figyelmet a Daily Mail.
A szakértők bíznak abban, hogy az egészségügyi szolgálat újragondolja ezeket a „barbár műtéteket”
A hirado.hu idézte Stephanie Davies-Arai, a transznemű gyermekek és fiatal felnőttek szüleinek segítésére létrehozott Transgender Trend tanácsadó csoport alapítóját, aki elmondta „remélhetőleg ez arra készteti az egészségügyi szolgálatot, hogy újragondolja az ehhez hasonló barbár műtétek alkalmazását azokon a betegeken, akiknek az orvosok azt mondják, hogy ez segíteni fog rajtuk”.
Majd azzal folytatta, „a sértettnek nagyon is valós kártérítési igénye van az egészségügyi szolgálattal szemben” – fogalmazott.
„Kasztráltak. Ez a helyes kifejezés”
A harmincas éveiben járó férfi Észak-Angliában nőtt fel, és bár korbábban nő akart lenni, azóta megszakította a nem- és névváltoztatást, hogy ismét férfiként élhessen.
Azt állítja, hogy homoszexuális, és a radikális, visszafordíthatatlan nemátalakító műtét előtt a klinika dolgozóinak meg kellett volna vitatniuk vele a szexuális orientációját. De még azt sem kérdezték meg tőle, hogy le akarja-e fagyasztani a spermáit, vagy akar-e a jövőben gyereket vállalni.
Kasztráltak. Ez a helyes kifejezés”
– írta Twitter-oldalán, amelynek már 19 ezer követője van.
A hírportál azt is megjegyezte, hogy a férfi nem vállalja nyilvánosan a nevét, mert szégyelli magát és a külsejét, így TullipR álnéven teszi közzé a bejegyzéseit.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay