Így szólt bele az ukrajnai háború a magyarországi turizmusba

2023. január 26. 06:00

Nem falta fel a rezsidémon a magyarországi szállodákat, mert bár zártak be hotelek, a többség átvészelni látszik a kritikus időszaknak tekinthető telet. A hazánkba látogató külföldiek összetétele viszont alaposan átrendeződött az ukrajnai háború miatt, és a koronavírus-járvány is érezteti még hatását.

2023. január 26. 06:00
null

Nagyot szólt tavaly októberben az ország legnagyobb szállodájának, a budapesti Danubius Hotel Hungariának az átmeneti bezárásáról szóló hír. Tartani lehetett ugyanis attól a forgatókönyvtől, hogy az ország más ikonikus hoteljei dominószerűen követhetik majd a Keleti pályaudvarral szemben, a Rákóczi úton fekvő 499 szobás szállodát. A tél első felét már magunk mögött tudva azonban úgy tűnik,

a turisztikai szektor szereplőinek többsége „túléli” az energiaválságot,

és bár visszafogottan, de bizakodhatnak 2023-at illetően az idegenforgalomban érdekeltek.

Jól jött a meghosszabbított téli szünet a szállodáknak

„Tavaly szeptember–októberben nagy volt a félelem attól, hogy rengeteg hazai szálloda lesz kénytelen lakatot tenni az ajtajára télire a rezsiköltségek elszabadulása miatt. Mostanra viszont kiderült, hogy bár zártak be szállodák, a legtöbben különböző energiatakarékossági megoldásokkal vagy a felkínált kormányzati lehetőségeket kihasználva, új üzleti modellt alkalmazva nyitva maradtak” – mondta a Mandinernek Kiss Róbert Richárd turisztikai és kommunikációs szakértő. Kiemelte: január elején – köszönhetően persze a meghosszabbított iskolai téli szünetnek – kifejezetten erős napokat tudott produkálni a magyarországi turizmus, de

a hónap hátralévő részére, valamint a februárra szóló foglalások is bizakodásra adnak okot az előzetes várakozásokhoz képest.

Nem szívesen mondanak le a magyarok a wellnessről

A „felsejlett rezsidémonhoz” tehát így vagy úgy, de igyekeztek alkalmazkodni a hazai szállásadók, akiket ebben több „külső” tényező is segített. Egyrészt a tél eddigi szakasza – a hőmérsékleteket tekintve – nem volt igazán kemény, másrészt január közepéig a közkedvelt sícentrumokat sem igazán kényeztette el az időjárás, így sok magyar választotta síelés helyett valamelyik itthoni wellnesshotelt – sorolta az okokat a szakember, aki emellett arra a szempontra is felhívta a figyelmet, hogy a hosszú hétvége az elmúlt 15-20 évben már-már klasszikus fogalommá vált a magyarok körében, akik közül sokan a gazdasági nehézségek ellenére sem mondanak le a wellnessezésről, amely így továbbra is az idegenforgalom egyik motorja. Ezt egyébként tovább erősítheti a SZÉP-kártyákat érintő adminisztratív könnyítés, azaz, hogy megszüntették a különböző alszámlákat.

Ragaszkodnak a magyarok a wellnessezéshez. Fotó: MTI/Komka Péter
Ragaszkodnak a magyarok a wellnessezéshez. Fotó: MTI/Komka Péter

Az oroszok és a kínaiak is kiestek a top 10-ből

A főváros utcáin az utóbbi hónapokban ismét egyre gyakrabban találkozni külföldi turistákkal, amit az adatok is alátámasztanak. „Budapest újra egyre több külföldi látogatót fogad, sőt a számok lassan a járvány előtti utolsó nyugodt évet, 2019-et idézik” – hangsúlyozta Kiss Róbert Richárd. Azt azonban jelezte, hogy az érkezők állampolgárságát tekintve egy jelentős átstrukturálódás tapasztalható, egész egyszerűen „mások jönnek, mint korábban”.
2020 előtt a budapesti top 10-ben még bőven ott voltak az oroszok, akik nemcsak Budapestet fedezték fel, hanem jellemzően fürdővárosokba is elutaztak, például Hévízre, Sárvárra és Hajdúszoboszlóra is.

Bár az orosz turisták nem tűntek el teljesen Budapestről, az ukrajnai háború és annak következményei miatt a számuk jelentősen visszaesett. Csakúgy, mint az amerikaiaké.

A turisztikai szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban továbbra is gondolkodnak jó páran európai körutazásban, ám rápillantva a térképre máris visszakoznak. „Több ezer kilométerről ugyanis csak annyit látnak, hogy túl közel vagyunk Ukrajnához, a háborús övezethez. S kevesen tájékozódnak olyan mélységig, hogy rájöjjenek: Magyarország és a többi közép-európai állam abszolút békés és biztonságos hely” – fogalmazott.

Hozzátette, az előző, vírusmentes években a már szintén a budapesti top 10-be bekerült kínaiak száma is – a Covid miatt – jócskán lecsökkent. Ebben azonban várható változás ez év folyamán, miután a pekingi kormány a tiltakozások hatására eltörölte a járvánnyal összefüggő korlátozásokat, bár a távol-keleti országban a pandémia továbbra is okoz gondot.

Németek és britek az élen

Eközben viszont az Európából érkezők palettája egyre színesebb. A nehéz évekhez képest többen jönnek Budapestre Ausztriából, a visegrádi országokból – azaz Szlovákiából, Csehország és Lengyelországból –, valamint Romániából – jelezte Kiss Róbert Richárd, aki személyes tapasztalatai alapján számolt be arról, hogy az egyik Eger melletti népszerű szállodába éppen azért nem tudnak szobát adni a következő napokra, mert 400 román vendég érkezik hozzájuk.

„Mindazonáltal országos szinten várhatóan idén is Németországból jönnek majd a legtöbben hazánkba. Budapest pedig az Egyesült Királyságból fogadhatja a legtöbb látogatót, de ütemesen emelkedik a spanyolok és az olasz vendégek száma is a koronavírussal terhelt időszakhoz képest” – mondta.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abcd
2023. január 26. 18:09
Most jöttem meg az Eger közeli népszerű szállodából, ahol volt szerencsém találkozni a 400 román vendéggel. Távozáskor a recepción javaslatokat tettem arra vonatkozóan, amennyiben a későbbiekben is a vendégükként szeretnének fogadni tegyenek ki a nevezett náció anyanyelvén tájékoztató táblákat az alapvető magatartási szabályokat illetően. Így például ez egy spa, nem kocsma, ahol az elfogyasztott ital menyiségével összefüggésben exponenciálisan emelhető a hangerő, ez kiemelten vonatkozik az étteremre. A szauna alapvetően a csendes pihenés kikapcsolódás helyszíne, a szaunaszeánsz nem arról szól, hogy csoportos karattyolással lenyomjuk a szaunamester műsorát. stb., stb, stb, nem is mondom tovább
paperfellow
2023. január 26. 14:51
Nem tudom, de az amerikaiak kultúrálatlansága nem hiányzik. Különösebben az oroszoké sem, de nem sok vizet zavartak. A kínaiaket nem értem. Itt nem baszogatja őket senki.
-Zsolt-
2023. január 26. 10:34
Szegény Ráhelkét még az ág is húzza!!! 😢 Pont, amikor jól bevásárolja magát a turisztikai iparba jön egyik válságos év a másik után! Járványok, lezárások, háborúk, és még a rezsiördög 👹 is! Gondoljunk csak bele, hogy abban a sok szállodában mennyi villany- és gázszámlát kell fizetnie a havi 2 millió kWh és 500 ezer m3 gáz után! 😱 És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él Rasi e hazán. 👸🏽 💅🏽 És havonta vesz egy új luxusszállodát.
..--..
2023. január 26. 08:43
-zsoltkom- Így szólt bele az Orbán-háború a magyarországi turizmusba... Orbán aszerint beszél, hogy kit akar megnyerni hazug ügyének... "Szerintem Magyarországnak egy közös európai energiapolitikára van szüksége. Ez a mi nemzeti érdekünk. És nem szabad, hogy ehelyett az oroszokkal kétoldalú kiskapukat keresgélő megállapodást kössünk. Az oroszokkal jó viszonyra kell törekedni, de nem fordulhatunk szembe, nem fordulhatunk el a közös energiapol... Európai energiapolitikának az irányvonalától. Én azt javaslom, hogy a magyar kormányok hosszabb távon is egy közös energiapolitika keretén belül próbálják megoldani Magyarország problémáit. - mondja Orbán Viktor a 2007-es felvételen " https://bit.ly/3R6d3zc
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!